Rontott a romániai romák megítélésén a járványhelyzet
A romániai lakosság hetven százaléka alig, vagy egyáltalán nem bízik a cigányokban.
A romániai lakosság hetven százaléka alig, vagy egyáltalán nem bízik a cigányokban.
A jogi eljárást nem a roma gyerekek szülei, hanem a Soros-hálózat képviselői kezdeményezték.
Nacsa Lőrinc aláhúzta, az ügyben érintett gyöngyöspataiak jövőjét a kormány által felajánlott képzések segíthetik a leginkább, erről pedig folyamatosak a tárgyalások.
Gyöngyöspatán és az egész országban békére van szükség a romák és a magyarok között, ahhoz pedig az kell, hogy oktatással és ne pénzzel kártalanítsák a romákat – írták közleményükben.
A helyi önkormányzat többek között arra hívja fel a figyelmet, hogy a köznevelés közszolgálat, amely egyszerre szolgálja mind a tanulók, mind a közjó érdekeit.
A gyöngyöspatai önkormányzat és a tankerület próbál most egyeztetni az érintett családokkal arról, hogy a kártérítést ne készpénzben kérjék.
Halász János, a Fidesz frakciószóvivője elmondta, Soros György és fia személyesen üzent a romáknak egy videóval, egyenesen harcba hívva a őket.
Gyöngyöspata önkormányzata és a tankerület közvetlenül konzultálna az iskolaügy érintettjeivel, akiket levélben keresnek meg, hogy a kártérítési pénz helyett képzések széles választékát kínálják nekik.
Kiemelt feladatként foglalkozunk a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók megsegítésével, integrációjával – áll az Emmi közleményében.
Az oknyomozó műsor ezúttal Gyöngyöspatán forgatott, ahol a helyi romák arról beszéltek, hogy mire költenék az iskolai szegregáció miatt megítélt 100 millió forintos pénzösszeget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bécs Floridsdorf kerületében egy fiatal férfi fegyverrel rohangált a gördeszkaparkban.
A francia elnök Kína számára elfogadhatatlan kijelentést tett.
Több mint 200 települést kellett evakuálni.
Az orosz Duma egyik képviselője szerint az ukrán elnöknek egy lehetősége marad, az, hogy elbújjon valahova, mint egy féreg.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.