Lemondott a román belügyminiszter
A tisztségébe alig hat napja beiktatott tárcavezető azzal indokolta lemondását, hogy ezzel a gesztussal próbálja megmenteni a belügyminisztérium megtépázott tekintélyének maradékát.
A tisztségébe alig hat napja beiktatott tárcavezető azzal indokolta lemondását, hogy ezzel a gesztussal próbálja megmenteni a belügyminisztérium megtépázott tekintélyének maradékát.
Romániában a mindenkori kabinet határozza meg minden év végén, hogy a következő esztendőben hány nem EU-s állampolgár kaphat munkavállalási engedélyt.
Az életfogytiglani börtönbüntetés és a kémiai kasztrálás lehetőségéről is népszavazást írna ki Viorica Dancila román miniszterelnök súlyos bűncselekmények büntetésére.
Grezsa István elmondta: az új létesítmény azért rendkívüli, mert Székelyhídon, az Érmellék egyik legjelentősebb magyar lakossággal rendelkező településén soha nem volt magyar bölcsőde.
Tőkés László szerint az erdélyi magyarság 30 évvel a diktatúra bukása után is ostrom alatt van, és annak a román nemzetpolitikának az áldozata, amelyet Nicolae Ceausescu kommunista diktátor neve fémjelzett.
A rendszerváltozás – minden hibájával és hiányosságával – az elmúlt két évszázad nagy történelmi fordulópontjai közül az egyik, ha nem a legpozitívabb esemény – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi
A magyar Honvédelmi Minisztérium (HM) illetékese szerint az úzvölgyi katonatemetőben eltemetett és a román hatóságok által románnak tekintett 11 katona közül öt magyar állampolgár volt.
A magyarságot sikerült annyira megerősíteni, hogy bármilyen nehezebb időszakot át tudjon vészelni – állapította meg a nemzetpolitikáért felelős államtitkár Tusnádfürdőn.
A katonatemető ügyében a román kormány helyi képviselői eddig egyetlen közigazgatási pert indítottak, ezt is Csíkszentmárton község ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A reptér jelenleg fennakadás nélkül üzemel, járatkésés vagy törlés nincs.
Aki keres, az talál – írta közösségi oldalán a budapesti Fidesz frakcióvezetője.
A kormányfő mindenkit a békemenetre invitál.
Budapest felé egy sávon halad a forgalom.
Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.
Napirenden a budapesti békecsúcs – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
Kedvcsináló videót tett közzé a frakcióvezető.
Négy vereség után a Bajnokok Ligájában öt gólt vágva javítottak az angolok.
Minden készen áll a holnapi ünnepségre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.