Még kivár az OMV-Petrom a román gáz kitermelésével
Nem teszik lehetővé a jelenlegi romániai törvények egy, az OMV-Petrom szándékában álló, több milliárd eurós beruházásról szóló döntést.
Nem teszik lehetővé a jelenlegi romániai törvények egy, az OMV-Petrom szándékában álló, több milliárd eurós beruházásról szóló döntést.
A román jégkorong-válogatott nyerte a tallinni divízió I/B-világbajnokságot, így jövőre egy osztállyal feljebb szerepelhet.
Az Európai Unió szabályai, valamint Magyarország és Románia törvényei is egyértelműen tisztázzák, hogy mindegy, kinek hány állampolgársága van, mindenki csak ott szavazhat, ahol az állandó lakhelye van.
A helyi hatóságok és a magánszféra képviselői közösen dönthetik el, milyen helyeket kell elsősorban népszerűsíteni, s hogyan használják fel az ebből a célból kivetett különilletékeket.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető tisztségeket betöltő politikusai közös levélben kérték a román hatóságokat, hogy a jogi helyzet tisztázásáig állítsák le az úzvölgyi katonatemető átalakítását, és ezáltal előzzék meg az etnikai feszülts
Ne legyünk naivak, hiszen ma már az EU állampolgárai előtt is egyre nyilvánvalóbb, hogy milyen döbbenetes mértéket ölt a korrupció az Európai Unió intézményeiben.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben üdvözölte szerdán, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásba vette az általa és külföldi szövetségesei által kezdeményezett, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést, az egymillió aláírás összegyűjtésében
Tucatnyi házról tépte le a tetőt és egy utasokkal teli autóbuszt is felborított a viharos erejű szél kedden a dél-romániai Calarasi megyében, ahol a közösségi oldalakra feltöltött videó-felvételek tanúsága szerint forgószél söpört végig.
Hajdú-Bihar megyében is megjelent az afrikai sertéspestis, a megye megfigyelés alatt álló területén három elhullott vaddisznóból mutatta ki a betegség vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a Nébih.
Eugen Tomac érthetetlennek nevezte az RMDSZ és Fidesz közötti „választási együttműködést”, tekintettel arra, hogy minden uniós állampolgár csak egyszer szavazhat az EP-választáson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Fantasztikus, hogy mennyien vannak a Békemeneten.
A hatalmas tömeg együtt vonul az Ismerős Arcok legismertebb dalára.
Orbán Viktor egy humoros fotót osztott meg közösségi oldalán.
Soha nem látott tömeg gyűlt össze a Békemeneten.
Az ukrán elnök reménykedik a Tomahawkok kapcsán is.
A szurkolók egy része szervezett utazás keretében különvonattal érkezik a helyszínre.
Az Európai Bizottság bővítési biztosa szerint már novemberben megkezdődnek a tárgyalások. Ukrajnát gyorsítósávon vennék fel az EU-ba.
A Real Madrid középpályása kivívta a szurkolók dicsérő szavait a mostani idényben.
A Békemenet végállomása is a Kossuth tér, rengetegen fogják hallgatni a miniszterelnököt.
Ismerős név bukkant fel az új igazgatósági tagjelöltek között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.