Felgyújtották Melania Trump szobrát Szlovéniában
A first lady szülővárosa közelében álló alkotást július 4-én, az amerikai függetlenség napján rongálták meg.
A first lady szülővárosa közelében álló alkotást július 4-én, az amerikai függetlenség napján rongálták meg.

A Horthy Miklós budapesti szobrát vörös festékkel megrongáló T. Edit bevonult a pszichiátriára.
A kétségbeejtő Dániel Péter után most egy bizonyos T. Edit öntötte le vörös festékkel Horthy Miklós mellszobrát.
A budapesti nőt rongálás vétségének elkövetésével gyanúsítják – közölte a rendőrség.
Saját Facebook-oldalán ismerte el tettét az a nő, aki vörös festékkel öntötte le Horthy Miklós szobrát.
A Szabadság téren elkövetett gyalázatos rongálást a biztonsági kamera örökítette meg.

A koppenhágai rendőrségnek egyelőre nem sikerült azonosítania a szoborrongálókat.

A Fekete Madonna ikon mintájára készült mozaikot is megtalálták a BLM aktivisták a holland Breda városában.

„Rossz üzenete” miatt megszabadulnának Theodore Roosevelt New York-i lovas szobrától.

A szoborra öntött festéket és a gyalázkodó feliratot civilek kezdték lemosni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.