A belügyminiszter elítélte a mecsetrongálást, az ellenzék azonban kettős mércét emleget
A kettős mérce vádjának elkerülése végett ildomos lenne a keresztény templomok rongálását is elítélni.
A kettős mérce vádjának elkerülése végett ildomos lenne a keresztény templomok rongálását is elítélni.

A házkutatás során több bizonyítékot is lefoglaltak a rendőrök, a rongáló nem tudta eltüntetni a ruháiról a templomgyalázás nyomait.

Természetvédelmi területhez tartozó legelő földjét „szántották fel” a tiltott helyen szórakozó terepjárósok.

A Jobbik Szabó Bencét „vétlennek” nevezve azt állította, a füstgránátot korábban csempészhették be a Képviselői Irodaházba.

A helyiek körében megdöbbenést keltő eset hamvazószerda éjszakáján történt, éppen nagyböjt kezdetén.

A kormánypárti szavazókat korábban a „legnyomorultabbaknak” nevező balos megmondóember ellen rongálás és garázdaság a vád.

A támadással kapcsolatban van aki egyértelműen úgy gondolja, hogy azt keresztény-ellenes emberek követték el.
A gyülekezet pásztora szerint ez a bűncselekmény nagyon erős, szimbolikus üzenettel rendelkezik.

„Védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra elkövetett lopás bűntett” megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.

Volt rá példa, hogy tűzijátékkal lőtték a randalírozók a kiérkező rendőröket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.