Graffiti, a vizuális izgatószer – Rongálás vagy művészet?

Általában ez a kérdés merül fel a graffiti kapcsán, és a válasz nem egyszerű, mert lehet ez is, az is.

A 86 éves korában elhunyt Bud Spencer portréja a budapesti Filatorigátnál 2016. június 29-én. A festményt a Taker néven festő graffitis készítette Fotó: Marjai János Forrás: MTI/Marjai János

Általában ez a kérdés merül fel a graffiti kapcsán, és a válasz nem egyszerű, mert lehet ez is, az is. Nem feltétlenül az esztétikum határozza meg, hogy melyik kategóriába kerül egy-egy felirat vagy festmény, hanem az, hogy hová írják vagy festik a „falfirkálók” az alkotásaikat – írja a Szabad Föld.

– Borzalmas így elrondítani a várost! Aki csinálta, azzal takaríttatnám le az összes firkálmányt – mondja egy 60 év körüli nő. A főváros X. kerületében, a Pongrácz és a Mexikói út környékén állunk. Értelmetlen krikszkrakszok, kusza fekete és szürke vonalak a falakon.

– Minden külváros ilyen, bárhová mész a világban – veszi át a szót a férje. – Nehéz elolvasni, de például ott van egy „Jézus” felirat. Nekem azzal nincs bajom. Még el is gondolkoztat egy picit, biztosan hívő ember, aki ezt írja oda. Vannak helyek, ahol színes képeket, figurákat festenek a falra, szerintem annak már van értelme. Vidámabb lesz tőle az ember – próbál érvelni a „falfirkálók” mellett, de a feleségét nem győzi meg.

– Akkor sem a falon van a helye – summázza az a véleményét.

Huligánok. Vandálok. Börtönben a helyük. A ’80-as, ’90-es években leginkább ezekkel a jelzőkkel illette az utca embere a graffitizőket. A háromdimenziós, sokszor nehezen kisilabizálható betűket általában bandákba verődő fiatalok alkották, hol öncélúan, máskor figyelemfelhívás vagy megbotránkoztatás céljából.

A graffiti kezdettől fogva üldözendő cselekménynek számított világszerte, létezésének is ez az „üldözés” ad értelmet. Pontosabban az illegalitás és az anonimitás, hogy oda kell fújni, ahova nem szabad. Nem véletlen az angol „art crime” megnevezés, s talán ez írja le legpontosabban, hogy mi is a graffiti lényege: a művészet és a bűnözés határvidékén való tartózkodás.

Ki gondolná, hogy az egész graffitikultúra egy aláírással kezdődött New Yorkban?

A TAKI 183 egy New York-i gyalogosfutár szignója volt, amit szerteszét hagyott maga után a városban a falakon, amerre csak járt. Meg is jelent róla egy cikk a New York Timesban 1971-ben, majd fiatalok ezrei kezdték utánozni. Ebből a spontán mozgalomból nőtte ki magát a graffiti önálló művészeti ággá.

A ’70-es években a graffiti szinte kizárólag New York-i jelenség maradt, korai művelői szignóikat a metró vagonjain hagyták, mert így egy-egy művük az egész várost beutazhatta.

Magyarországon a rendszerváltást követően kezdett elterjedni, először csak külvárosi gyárépületeken, aztán fokozatosan húzódott be a városba és annak falaira, mert „jó” volt több évtized után szembemenni az elvárt állampolgári magatartással. A helyi önkormányzatok rendeletein és gyakorlatán múlt és múlik, hogy hol, milyen mértékben uralják az épületek falait a különböző feliratok, rajzok.

A 86 éves korában elhunyt Bud Spencer portréja a budapesti Filatorigátnál 2016. június 29-én. A festményt a Taker néven festő graffitis készítette
Fotó: MTI/Marjai János

Gyarmati Andrea Graffitik, firkák a Budai Várban és környékén című, 2006-ban készített tanulmányában a graffiti szociológiai vonatkozásairól is megtudhatunk néhány jellemzőt.

A graffitirajzolók általában 6-8 fős bandákba tömörülnek, e bandák gyakran harcban állnak egymással a területekért.

Közös bennük a rasszizmus minden fajtájának elutasítása, ennek oka a graffiti afro-amerikai eredetében keresendő. A tagok életkora alacsony, a bandák összetétele pedig gyakran változik.

A graffitifestők sajátos szubkultúrát alkotnak, amelynek ugyanúgy vannak szabályai, mint a „hivatalos” kultúrának. Megvannak az értékei, hierarchiái, minőségei, céljai, még ha az eszköz (maga a graffitifújás), amit ehhez választottak, nem is teljesen elfogadható.

A graffiti társadalmi problémává akkor válik, ha műemlékeken, szobrokon, vonatokon, metrókon is megjelenik.

Nemcsak mert esztétikailag bántó a látványuk, hanem főleg a rongálással okozott kár miatt. Vannak „hagyományosan” tabunak számító helyek, ahova magára valamit adó graffitis nem rajzol. Ilyenek a templomok, a temetők, a műemlékek.

A magyar TakerOne is feliratokkal kezdte graffitis pályafutását, ma már szinte világszerte ismerik a nevét. Hamar hátat fordított a betűknek, húsz éve fotórealisztikus képekhez adja a nevét. Keze nyoma ott van Új-Zélandon, New Yorkban, Los Angelesben, Spanyolországban, Ukrajnában, Izraelben, Erdőtelken és Budapest több pontján.

A cikk ITT olvasható tovább.