Marco Rossi a Ferencvárost szeretné utánozni Szófiában
A szövetségi kapitány szerint ötven-ötven százalék az esély a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőn.
A szövetségi kapitány szerint ötven-ötven százalék az esély a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőn.

Horvátország, Wales és Szlovákia ellen idegenben nem rúgott gólt és nem is szerzett pontot a magyar válogatott. Többek között ezért sem sikerült kijutnia egyenes ágon a jövő évi Európa-bajnokságra.

Walesnek nyernie kell, nekünk is, nem tudom elképzelni, hogy döntetlen legyen. Tudom, hogy ez nem hangzik diplomatikusan, de nem akarunk esélyt adni Szlovákiának – jelentette ki az olasz szakvezető.
Csütörtökön a Rossi-éra legpocsékabb mérkőzését játszotta a magyar labdarúgó-válogatott. Nem tőlünk származik a minősítés, hanem magától a szövetségi kapitánytól.

Marco Rossi nehezen tudott uralkodni az érzései a Horvátországtól elszenvedett 3–0–s vereség után. Úgy fogalmazott, ki lehet kapni, de nem így. Mérgében, elkeseredettségében törni, zúzni tudna.
A horvát labdarúgó-válogatottnak igazából meg sem kellett mutatnia, hogy mi tud, sőt a végén még meg is kegyelmezett. A magyar csapat megverte önmagát.

Feczesin Róbert, amikor idén augusztus 28-án, 13 év után visszajött első NB I-es klubjához a Megyeri útra egy török másodosztályú csapattól, egyedül Erzsikét, a konyhás hölgyet ismerte.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a játékosaival elégedett volt, az eredmény miatt csalódott, a játékvezetést pedig egyenesen katasztrofálisnak nevezte.
Egy hónap. Ennyi van hátra a magyar labdarúgó-válogatott — ezúttal helyénvaló az elkoptatott jelző — sorsdöntő Európa-bajnoki selejtező mérkőzéséig Szlovákia ellen.

Gombaszög. Egyszerre földrajzi helynév és intézmény. Az Aggteleki-karszt szlovákiai oldalán megbúvó festői katlan immár kilencven éve a felvidéki magyarság egyik legfontosabb találkozóhelye.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.