A salzburgi tini játékra jelentkezésével pedig két legyet üt egy csapásra a kapitány: helyreáll az eddig biztatóan muzsikáló, kreatív Sallai, Szoboszlai balszárny, plusz lesz olyan szabadrúgáslövőnk, aki – ha egyáltalán kapunk 30 méternél közelebbi lehetőséget – sebészi pontossággal tekeri a jobb felsőbe a labdát. Ne áltassuk magunkat: a rögzített játékhelyzet az egyetlen esélyünk, olyan akcióra, amilyenből Sallai lőtt kapásgólt tizenhárom hónapja a görögöknek, minden szökőévben egyszer képes a csapat, és az erre a négy évre jutó kvótánkat már kimerítettük.
A többi poszt adott. A továbbra is sérült Nagy Ádám, Pátkai, valamint a kiállított Kleinheisler távollétében előtérbe kerül Kovács István játéka. Rossi szereti a kis Kokót, aki Sallai, Szoboszlai és talán Dzsudzsák mellett kevés futballozni tudó játékosunk egyike, s Azerbajdzsán ellen elsősorban építőkre, nem rombolókra lesz szükségünk.
Mit szólnak egy ilyen kezdő tizenegyhez? Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Orbán, Kádár – Vida Máté – Dzsudzsák, Kovács István, Szoboszlai, Sallai – Szalai. Jó, jó, nem az Aranycsapat – ha már Herberger szóba került -, de a ma esti ellenfél sem Németország.
És ez a lényeg. Horvátország – ahogy csütörtökön Splitben futballozott – a földkerekség egyik legerősebb válogatottja. Az azeriek ellen jóval könnyebb dolgunk lesz, főleg, ha eltekintünk az ilyenkor kötelező kapitányi porhintéstől. („Manapság már nincs könnyű ellenfél”, meg hogy „tisztelni kell Azerbajdzsánt, gondoljunk csak a horvátok elleni 1-1-re”.) Sőt, még Cardiffban, Wales ellen, november 19-én is. Nincs más dolgunk, „csak” behúzni ezt a két mérkőzést.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!