Az 1994-ben Ruandában elkövetett népirtás egyik elkövetőjét ítélték börtönre Bostonban
Nyolcévi börtönbüntetésre ítélték Bostonban az 1994-ben elkövetett ruandai népirtás egyik elkövetőjét – közölte kedden az amerikai igazságügyi minisztérium.
Nyolcévi börtönbüntetésre ítélték Bostonban az 1994-ben elkövetett ruandai népirtás egyik elkövetőjét – közölte kedden az amerikai igazságügyi minisztérium.

Afrika lakossága 2050-re megkétszereződhet, száma eléri a 2,7 milliárdot, ez adhatja a globális népességnövekedés több mint felét 2050-ig, ez is meghatározza a térség szerepét a világ folyamataiban.
Franciaország szerepe a történtekben – így a Habryarimana elnöknek 1990 és 1994 között nyújtott katonai támogatás mértéke és népirtást kiváltó merénylet körülményei – máig vitatottak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A libsik felébredtek – kommentálta Bohár Dániel.

Valaki észrevette.

A rókák nem örülnek.

Lázár János szerint a biztonság és a Fidesz olyan szóösszetétellé válik, ami leírja a valóságot.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

Egyetlen bevetés, több tízmillió dollár – ennyibe kerülhet az az „Oresnyik” nevű orosz rakéta, amelyet 2024 végén neveztek meg először az oroszok.

Az egész európai mezőgazdaságra súlyos hatással lehet az egyezmény.

Here is a roundup bringing together those who praised the Hungarian Prime Minister and the reasons behind their support.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.