Marco Rossi véleményezte Sallai Roland klubváltását, ezt várja el tőle a folytatásban
Az olasz tréner játékosa képességeit is dicsérte.
Az olasz tréner játékosa képességeit is dicsérte.

Keveset kaphatott Freiburgban, a Galatasaray milliói az őt megillető helyre teszik magyar körben.

A isztambuli csapat friss magyar légiósa kint volt csapata szombati meccsén.

A magyar játékos máris a török szurkolók egyik kedvencévé vált, miután bejelentette, a legmagasabb célok vezérlik.

A magyar válogatott szélsőnek meg kell küzdenie a csapatba kerülésért, több vetélytársa is van.

A török sztárcsapat azt is nyilvánosságra hozta, hogy négy évre szóló szerződést adott Sallainak.

A törökök máris megőrülnek a sajtóhírek szerint Isztambulba igazoló magyar támadóért.

Törökországban ma zárul az átigazolási piac.

Sallai várt szintugrása dugába dőlt, Szalai Attila még távozhat, Dárdai Márton kivár Németországban.

Miközben a magyar támadó távozásáról hallani, a jelek szerint továbbra is jól érzi magát Freiburgban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

És ez a közeljövőben nem is változna.

A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

A voksolás túlmutat a kormányalakításon: az egyik a brüsszeli, a másik a magyar út.

Azt is bevallotta, hogy amit mond, az „romantikus komcsi szöveg”.

Jogvédő szervezetek adatai szerint már több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe Iránban, miközben a halálos áldozatok száma meghaladta a két és fél ezret.

Ted Cruz texasi republikánus szenátor munkája beérett.

A döntés túlmegy minden határon.

Hiába ellenezte több uniós tagállam ‒ köztük Magyarország is ‒ a Mercosur-államokkal a szabadkereskedelmi egyezmény megkötését, az EP már idén tavasszal szavazhat a megállapodásról.

Amerikai ellenfél vár a magyar teniszezőre a nyolc között.

Magyar modell = nap + atom + tárolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.