KDNP: A szabad vallásgyakorlás alapvető emberi jogunk
„A magyar kormány egyik kiemelt feladata az üldözött keresztények megsegítése” – írta Simicskó István.
„A magyar kormány egyik kiemelt feladata az üldözött keresztények megsegítése” – írta Simicskó István.
A baloldal már az első pillanattól kezdve arra törekedett, hogy gyengítse az emberek oltásba vetett bizalmát: először a vakcinaregisztrációt támadták, majd az oltóanyag ellen kampányoltak.
Míg a márciusi ifjak az osztrák elnyomás ellen küzdöttek, minket a világjárvány állít kihívások elé.
A KDNP frakcióvezetője szerint a kormány 2010 óta minden fontos kérdésben kikéri az emberek véleményét.
„A magyarok, ha összefognak, minden nehéz időszakot képesek túlélni” – írták a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján.
– Mintegy hatvannyolcezer ápoló mutatott emberfeletti helytállást a járvány óráiban is – mondta Simicskó István (KDNP) az ápolók napja alkalmából.
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője arra buzdította a baloldali képviselőket, hogy plakátragasztás helyett fogjanak össze a kormánnyal a válságkezelésben.
Simicskó István elszomorítónak nevezte, hogy a baloldal a járványhelyzet idején is össze akarja zavarni az embereket álhírek terjesztésével.
A Dél-budai Centrumkórház Magyarország legmodernebb kórháza lesz, 1,2 millió embernek nyújt majd egészségügyi szolgáltatást – fejtette ki közleményében Simicskó István.
A KDNP frakcióvezetője szerint a baloldal egyetlen célja egy világjárvány idején is a politikai haszonszerzés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök mindenáron tovább folytatná a háborút.
Nem semmi, kemény vélemény.
A miniszterelnök interjút adott a Mandinernek.
Az orosz elnök válaszai nagy hatással lesznek a hazai és nemzetközi közvéleményre.
Bemutatjuk, mennyire lehet független Török Gábor, aki az SZDSZ egykori programírója, üzleti kapcsolatban állt Gyurcsány Ferenc egyik bizalmasával, majd Vona Gábort és a Jobbikot segítette nem hivatalos tanácsokkal.
Csütörtökön még folytatódik az enyhe tél.
Az EU bővítése mind az uniós tagállamok, mind pedig a csatlakozni kívánó országok számára jelentős előnyökkel jár.
Magyar Péter, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc egyaránt elhiszi magáról, hogy képes lenne hazánkat a mai irgalmatlan nehéz körülmények között elvezetni egy boldogabb jövő felé.
A fő vásárlók Franciaország, Spanyolország és Hollandia voltak.
A nemzetközi kortárs művészet meghatározó jelentőségű alakjának műveiből nyílt kiállítás a Szépművészetiben.
Az Országgyűlés alelnöke a lapunknak adott interjúban elmondta, hogy politikailag turbulens esztendőn vagyunk túl.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.