Átadták a Szent Bernadett családi apartmanházat Siófokon
Az apartmanház megépülését 615 millió forinttal támogatta a kormány.
Az apartmanház megépülését 615 millió forinttal támogatta a kormány.

Soltész Miklós államtitkár kiemelte: a bizalom és a biztonság elengedhetetlen egy közösség életében.

A katolikus és református egyháznak köszönhetően ez a szám több ezerrel fog növekedni a közeljövőben.

Nyolc nagy logisztikai központ és 24 kisebb bázis valósult meg az ország területén.

A kormány családpolitikájának részeként 2010 óta több mint 16 ezer új óvodai férőhelyet teremtett.
Herczegh Anita, az államfő felesége az eseményen hangsúlyozta: segíteni igazából csak szeretetből lehet.
Az elmúlt tíz évben a kormány sokat tett a nemzetiségek megmaradásáért.
A nemzetiségi törvény módosítását az Országgyűlés több mint négyötöde szavazta meg.
Az elmúlt 11 hét alatt a karitatív szervezetek 19 megyébe és Budapestre juttatták el az adományokat.
Herczegh Anita kiemelte: a szociális intézmény dolgozói önként vállalták, hogy beköltöznek az otthonokba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Márton Gréta szerint nem terhet, inkább plusz lökést ad a mieinknek, hogy komoly a tét. Tabea Schmid szeretne szoros meccset kicsikarni.

Tegye próbára galaktikus tudását ezzel az űrkalandos Star Wars-kvízzel, ahol csak a valódi rajongók jutnak el az utolsó kérdésig!

Vörösmartyra elsősorban a Szózat szerzőjeként emlékezünk, pedig rendkívül sokrétű és sokoldalú alkotó volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.