Megújul a sátoraljaújhelyi piarista kollégium
Soltész Miklós elmondta: 2021-ben 1,1 milliárd, 2022-ben pedig 747 millió forintot ad a kormány az építkezésre.
Soltész Miklós elmondta: 2021-ben 1,1 milliárd, 2022-ben pedig 747 millió forintot ad a kormány az építkezésre.

Ezek között lehet majd a kőszegi Jézus Szíve plébániatemplom is – mondta Soltész Miklós.
Megszentelték Bérbaltavár kormányzati támogatással felújított római katolikus templomát.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a magyarokat és a horvátokat összeköti a keresztény hit és a közös kultúra.
Deutsch Tamás beszélt Velkovics Vilmos műsorvezetőnek a jobbikos Nunkovics Tibor viselkedéséről.

Akkor probléma az antiszemitizmus az ellenzéki oldalon, ha azt nem ők követik el.

Nunkovics Tibor egyértelmű szólást, illetve jelet tett, majd felmutatott a szónokló Deutsch Tamásra.

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy sosem látott kiváló kapcsolat alakult ki a szerb és a magyar nemzet között.
A nemzetiségek céljait szolgáló kisebb, 1-2 millió forintos beruházások megvalósulását támogatják.
Az egyházak az elmúlt harminc évben jól éltek a szabadsággal, megőrizték, továbbadták és erősítették a hitet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Márton Gréta szerint nem terhet, inkább plusz lökést ad a mieinknek, hogy komoly a tét. Tabea Schmid szeretne szoros meccset kicsikarni.

Tegye próbára galaktikus tudását ezzel az űrkalandos Star Wars-kvízzel, ahol csak a valódi rajongók jutnak el az utolsó kérdésig!

Vörösmartyra elsősorban a Szózat szerzőjeként emlékezünk, pedig rendkívül sokrétű és sokoldalú alkotó volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.