Liberális perlési politizálás, állj!
Az Európai Parlament bevándorláspárti többsége csalódott amiatt, hogy a kezdeményezésükre elindított 7. cikkely szerinti eljárásnak nincs eredménye.
Az Európai Parlament bevándorláspárti többsége csalódott amiatt, hogy a kezdeményezésükre elindított 7. cikkely szerinti eljárásnak nincs eredménye.

A hazánkat elmarasztaló EP-döntés mögött egyértelműen a Soros-féle hálózat van, miként a gyöngyöspatai roma gyerekek ügyében pert indítóknál is a Soros-szervezeteket találjuk – mondta a miniszterelnök.

A nemzeti szuverenitásunkat súlyosan sérti a spekuláns jogvédő NGO-inak börtönbiznisze, illetve az a törekvés, hogy tényleges életfogytiglanra ítélt gyilkosokat is igyekeznek szabadlábra helyeztetni.

Újabb tényekre bukkant a Magyar Nemzet. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon emberei választási célú adatgyűjtésbe kezdtek, ennek érdekében külföldi cégeket is létrehoztak.

Kilenc év alatt 11 meghallgatás Magyarországgal kapcsolatban. Finomodtak-e a brüsszeli módszerek? És milyen mechanizmus van a Soros-kórus megszólalásai mögött?
Már egyházi témákban is igét hirdet Vásárhelyi Mária bozótharcos, noha csak a József Attila Színház Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának elnöki teendőire kérte föl a bomlott főpolgármester a minap.
Soros György hálózata egy politikai nyomásgyakorló csoportot hívott életre 2018 tavaszán Transatlantic Democracy Working Group (TDWG) néven, amely egyfajta munkacsoportként működik.
Az a nemtelen gyalázatos támadássorozat, ami most már tényleg végtelen történetté fajul Magyarország ellen, ennek az országnak egy nagyon jelentős részét mélyen felháborítja.
Több helyen is norvég civil alapos, illetve a Soros-alapítvány által támogatott szervezetek álltak az októberi győztes ellenzéki kampányok mögött.

Nem kellett sokat várni, hogy Soros György neve felbukkanjon abban az amerikai Ukrajna-politikához köthető szövevényes ügyben is, amelynek kapcsán vizsgálat folyik Donald Trump elnök ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A török hatóságok közölték, hogy több mint száz embert, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet feltételezett tagját tartóztatták le, így sikerült megakadályozniuk a karácsonyi és újévi rendezvényekre tervezett támadásokat.

Ez jelentős előrelépést jelent az űrtechnológiában.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő alaposan megviccelte rajongóit.

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

"We are fighting against the Benes Decrees."
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.