Tizenöt holttestet találtak a pénteki Srí Lanka-i lövöldözés helyszínén
Rendőri és katonai források korábban azt jelentették, hogy a lövöldözés során legalább négy – feltehetően az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó – fegyverest öltek meg.
Rendőri és katonai források korábban azt jelentették, hogy a lövöldözés során legalább négy – feltehetően az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó – fegyverest öltek meg.

Lövöldözés tört ki pénteken a biztonsági erők és fiatal muszlimok között Srí Lanka keleti részében a húsvétvasárnapi véres merényleteket követő razzia során – közölte a hadsereg szóvivője.
A heti szóbirkózásban a keresztényüldözés volt az egyik vitatéma, a húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadás kapcsán. A Hír TV Szabadfogás című műsorának vendégeinél – vagy ahogy Huth Gergely megjegyezte a „hét kicsi filozófus” tanácskozásán – szóba kerü
Pudzsisz Dzsajaszundara már a második magas rangú vezető, aki feladja tisztségét amiatt, hogy a hatóságok nem tudták elejét venni a 253 halálos áldozatot követelő terrortámadásnak.
A hatóság még vizsgálja a Srí Lanka-i fővárostól nem messze történt újabb robbanás körülményeit, miközben elrendelték a katolikus templomok átmeneti zárva tartását.

Az államtitkár elmondta, hogy a Srí Lankán a keresztény közösségeket ért iszlamista támadás áldozatainak a magyar kormány húszmillió forintos gyorssegélyt ajánlott fel.

A szigetország rendőrségét vezető védelmi miniszter-helyettes kijelentette, hogy a halálos áldozatok számát 253-ra módosították, miután előzőleg hibás adatokat közöltek az ország halottasházai.
A 359 halálos áldozatot követelő merényletsorozatért felelősséget vállalva, Fernando benyújtotta lemondását a védelmi minisztérium tisztségét is betöltő Maithripala Sziriszena államfőnek.
A Hír TV Heti terror című műsorának szerdai adásában a kegyetlen Srí Lanka-i terrortámadások kapcsán arról beszélgettek szakértő vendégeink, hogy valóban az Iszlám Állam terroristái követték-e el a merényleteket és miért a keresztény közösségeket támadják
Újabb értesítésig zárva tartanak Srí Lankán a katolikus templomok, továbbá lezárták a repülőtérre vezető főútvonalat, és bombariadó miatt rövid időre a központi bank épületét is Srí Lankán – közölték hatósági források csütörtökön.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.