Tovább emelkedett a halottak száma Srí Lankán
A rendőrség szóvivője szerint szerdára virradóra újabb 18 gyanúsítottat fogtak el, így már 58-an vannak őrizetben a merényletek miatt.
A rendőrség szóvivője szerint szerdára virradóra újabb 18 gyanúsítottat fogtak el, így már 58-an vannak őrizetben a merényletek miatt.

Indiai hírszerző vezetők két órával az első merénylet előtt kapcsolatba léptek Srí Lanka-i kollégáikkal, hogy figyelmeztessék őket a templomokat érintő fenyegetésre.
A szeretetszolgálat közleménye szerint a szervezet megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy – ha szükséges – intézményi ellátást nyújtson az áldozatok gyermekeinek.
Az adományokat a Srí Lanka-i keresztény egyházi szervezetekkel partneri kapcsolatban lévő Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül juttatják majd el a családokhoz.
Ranil Vikremeszinghe arra figyelmeztetett, hogy több szélsőséges továbbra is szökésben van. A terroristák azonosításában ugyannakkor a hatóságok haladást értek el.
A terrorszervezet egyelőre semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá, hogy valóban ők állnak a több mint 300 emberéletet kioltó támadás hátterében.
Azt gyanítják, hogy a 321 halálos és 521 sebesült áldozatot követelő robbantásokhoz köze lehetett a Nemzeti Tauhít Dzsamaatnak.

A külföldi titkosszolgálatok jelezték, hogy egy iszlamista szervezet támadásra készül az országban, de a naponta bejövő több ezer jelentésből rendkívül nehéz kiszűrni, hogy mit érdemes továbbadni.
Már negyven gyanúsítottat vettek őrizetbe a Srí Lanka-i hatóságok a vasárnapi robbantássorozattal összefüggésben – közölték hivatalos források kedden.
Az egész keresztény világot megdöbbentette a méreteiben és helyszínét tekintve is rendkívüli, összehangolt terrortámadás-sorozat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.