Svédországban és Spanyolországban is megjelent az új vírusvariáns
A Madridi Autonóm Közösségben a brit variánst négy személynél azonosították, három másik személy pedig gyanús.
A Madridi Autonóm Közösségben a brit variánst négy személynél azonosították, három másik személy pedig gyanús.

Nagy kérdés, hogy ha a skandináv államban teljesül a cél, melyik országot lehet még határidőre kipipálni.

Aggódnak az északi országok: a svédek a járvány kitörése óta először vezettek be határzárat a szomszédos állammal szemben.

A svéd közszolgálati tévé, az SVT szombat esti híradójában Magyarországgal foglalkozott.

Az egyre szigorodó intézkedések is igazolják a nyájimmunitásra épülő stockholmi stratégia kudarcát.

Lapunk tudósítójának beszámolója szerint a svéd modell totális kudarca van kibontakozóban a skandináv országban.

Breitholtz kisasszonynak feltehetőleg nem az isztambuli egyezmény lesz a legnagyobb problémája.

A svéd baloldali sajtó csak az unásig ismételt hazug paneleket tudja sorolni.

A mi kapitálisaink nemhogy a nagylelkűségre, de a minimális emberségre is képtelenek.

Az integráció elősegítése miatt nem választhatják meg januártól a szülők, hogy melyik óvodába viszik a gyerekeiket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Felkészült a bejelentésekre a Budapest Közút.

Decemberre ígérték, de január közepén is nagy kérdőjel látható a párt honlapján a mezőkövesdi székhelyű választókerületben induló aspiráns neve helyén.

A Tisza vezére alaptalanul vádaskodott a Hír TV stábjával szemben.

A megtalálónak vacsorát ajánlottak.

Európai katonák Grönlandon.

Robert C. Castel elemzése.

Alakul a NATO 2.0-s verziója Ukrajna miatt? A háború új formája a pénz?

Manfred Weber quickly welcomed Tisza into the fold to secure their influence in Budapest, Politico wrote in a recent article.

Eldőlt egy régóta vitatott kérdés.

A játékosok a vezetőség jelenlétében kritizálták a szakembert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.