Eljárást indított a rendőrség a Momentum politikusa ellen
Stummer János az ellenzék botrányba fulladt keddi tüntetésén vett részt.
Stummer János az ellenzék botrányba fulladt keddi tüntetésén vett részt.
A kutatóbúvár elmondta, miért volt rendkívül felelőtlen a botránypolitikus mutatványa.
Aztán el is engedték, miután a mentelmi jogra hivatkozott.
Egymást érték a botrányok a tanácskozáson.
A Kecskeméti Járásbíróság rendelte el a körözést.
A politikus beleugrott a Dunába a keddi pride-tüntetésen, végül újra is kellett éleszteni.
Hétfőn este a pride mellett tüntettek különféle politikai formációk a fővárosban, amelynek a vége totális káoszba torkollott.
A botránypolitikus bekiabálással zavarta az ülést.
Először nem akarta elfogadni a vízi rendőrök segítségét.
Ezen képsorok kommentálására már tényleg nehéz szavakat találni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kakukktojás.
A tűzszerészi művelet idejére lezárták a lakótelep előtti utat.
Újpestről különvillamos is indult.
Elemzések, reakciók a helyszínről élő, egyenes adásban.
Az Európai Bizottság bővítési biztosa szerint már novemberben megkezdődnek a tárgyalásokat. Ukrajnát gyorsítósávon vennék fel az EU-ba.
Az Európai Tanács elnöke Zelenszkijjel együtt érkezett az EU-csúcsra.
Reagált a lengyel külügyminiszter kijelentésére is.
The Budapest peace summit is on the agenda, Hungary's Foreign Minister wrote on his social media page.
A milliárdos teniszezőnő eközben Jannik Sinnernek és Carlos Alcaraznak szólt oda.
Piros futófény, beszédszintetizátor, Turbo boost gomb: a magyar K.I.T.T. megdobogtatta a rajongók szívét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.