A Kúria nem engedi, hogy Hadházy megint elfoglalja az Erzsébet hidat
A maroknyi pride-párti tüntető nem mehet fel jövő kedden az Erzsébet hídra.
A maroknyi pride-párti tüntető nem mehet fel jövő kedden az Erzsébet hídra.
Egyre elkeseredettebb a botránypolitikus produkciója.
A Duna Párt elnevezése vélhetően utal Szabó látványos Duna-ugrásaira is, amelyek révén országos ismertségre tett szert.
Ahogy a pride-párti tüntetések kezdenek kifulladni, úgy adja alább a szintet a tüntetők Louis Armstrongja is.
Válogatott legénység fog felvonulni, le akarják zárni a kiskörutat.
Csendháborítás miatt szabálysértési eljárás indult a botránypolitikus ellen – tudta meg a Magyar Nemzet.
A szürreális botrányairól elhíresült képviselőnek hiába nem ez az első dobása, úgy tűnik, nem tanul a saját kárán.
Ismét hozta a formáját a botránypolitikus.
Este tüntetést tartottak Budapesten a pride mellett, amit ma is Hadházy Ákos balliberális országgyűlési képviselő hirdetett meg.
A botránypolitikus karján meghökkentő körülmények között kattant a bilincs.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kakukktojás.
A tűzszerészi művelet idejére lezárták a lakótelep előtti utat.
Újpestről különvillamos is indult.
Elemzések, reakciók a helyszínről élő, egyenes adásban.
Az Európai Bizottság bővítési biztosa szerint már novemberben megkezdődnek a tárgyalásokat. Ukrajnát gyorsítósávon vennék fel az EU-ba.
Az Európai Tanács elnöke Zelenszkijjel együtt érkezett az EU-csúcsra.
Reagált a lengyel külügyminiszter kijelentésére is.
The Budapest peace summit is on the agenda, Hungary's Foreign Minister wrote on his social media page.
A milliárdos teniszezőnő eközben Jannik Sinnernek és Carlos Alcaraznak szólt oda.
Piros futófény, beszédszintetizátor, Turbo boost gomb: a magyar K.I.T.T. megdobogtatta a rajongók szívét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.