Kiderült, hová kerül a száj- és körömfájás miatt leölt állatok teteme
A szállítás pedig rendőri biztosítás mellett indul pénteken.
A szállítás pedig rendőri biztosítás mellett indul pénteken.

Az átmeneti intézkedések nem érintik a hivatalos határátkelőkön kívüli gyalogos és kerékpáros turistaforgalmat.

Fertőtlenítőállomásokat telepítettek a kisebb határátkelőknél.

Ezúttal Dél-Szlovákiában jelent meg a kór, itt még elásni sem tudják a szarvasmarhákat.

Nem tőlük érdemes leckéket venni a kedvességről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két nő esett neki egy nyugdíjasnak.

A miniszterelnök adta át a felújított Mazsihisz Szeretetkórházat.

Január végéig közlekedik a különleges járat.

Nem vicc.

Veszélyben a rezsicsökkentés.

A tárcavezető szerint Brüsszel háborúba vinné Európát.

Az LMBTQ- és transzjogi aktivisták a csalódottságukat fejezték ki.

A balliberális tévécsatorna egy hete lapít a Tisza Párt megszorítócsomagjáról.

A konstrukció októberben is a turizmus fontos hajtóereje volt.

Aki színésznek ripacs, az politikusnak (is) hülye.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.