A magyarok szerint szükségtelenül keltenek pánikot az internetes híroldalak
A Századvég kutatásából kiderült, hogy a válaszadók 61 százaléka szerint a kormánynak határozottabban kell fellépnie a rémhíreket terjesztő médiumok ellen.
A Századvég kutatásából kiderült, hogy a válaszadók 61 százaléka szerint a kormánynak határozottabban kell fellépnie a rémhíreket terjesztő médiumok ellen.

A Századvég Alapítvány legfrissebb kutatása szerint a baloldali, a középen álló és a jobboldali szavazók is támogatják a határvédelem folytatását.
Az Európai Bizottság új célja, hogy az EU elsőként érje el a klímasemlegességet, azonban ez óriási költségekkel jár, amelyek csökkentik az EU versenyképességét – írja elemzésében a Századvég.
A magyar lakosság közel kétharmada (60 százaléka) a klímaváltozást okozó környezetszennyezésért elsősorban a szabályokat be nem tartó nagyvállalatokat, cégeket teszi felelőssé.

A tíz éve kormányzó Fidesz a 2018-2022-es ciklus felénél népszerűbb, mint az előző két kormányidőszak közepén – olvasható a Századvég elemzésében.

A tranzitzónák lényege, hogy azokat a menekültügyi eljárás megindítására, valamint a magyar állam által a menedékkérők számára biztosított alapvető szolgáltatásokra lehet igénybe venni az eljárás lezárulásáig.
A Budapesti Civil Információs Centrum segít a helyi civil szervezeteknek abban, hogy könnyebben alkalmazkodhassanak a megújult működési környezethez, és erősíti az együttműködéseiket.
A szervezetet nem csak a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok finanszírozzák, megbízói között megtalálható például az Európai Bizottság is.
„Rémisztő képződménynek” nevezte a fehér, keresztény heteroszexuális embereket az egyik kereskedelmi televízió január 23-i műsorában a DK-s polgármester.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Balázs a Fidelitas kongresszusán emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romulusz már megmondta, hogy „Szlava Ukrajini!”, mindenkit be fognak rántani.

A tét óriási, csak a vak nem látja – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Vége a kakaduhajszának.

Már a tiszások is elismerik a kormány sikereit, miközben Magyar Péter csak gyalázkodni tud – mondta lapunknak Deák Dániel.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupció ellenes jelszavakat skandáltak és Zelenszkij lemondását követelték. Újabb tüntetéshullám indult az ukrán elnök ellen.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

There is real danger, and we are standing up because now is the time to stand strong, Hungary's Prime Minister said at the anti-war rally in Gyor.

A belgák szélsője, Jérémy Doku a kifogások keresése helyett tiszta vizet öntött a pohárba.

Deák Dániel politikai elemző három szempont alapján hirdetett végeredményt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.