Orbán Viktorral tárgyalt Debrecen alpolgármestere
Debrecen város ügyeivel foglalkoztak.
Debrecen város ügyeivel foglalkoztak.

A koronavírus-járvány elleni védekezésben az emberek személyes felelősségére hívta fel a figyelmet Debrecen polgármestere csütörtökön, amikor sajtótájékoztató keretében kéz- és felületfertőtlenítő szereket adott át a tócóskeri óvodában.
A pénteki előversenyeket követően szombat délben a mátai lovaspályán hivatalosan is megnyitották az 53. Hortobágyi lovasnapokat.
Debrecenben több mint harminc helyszínen mintegy száz programmal várják a családokat a gyermeknapon – közölte a város turisztikáért felelős alpolgármestere a helyi Kölcsey központban tartott szerdai sajtótájékoztatón.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A héten 10-12 fok is lehet.

A klánszerű családokban az egyik szülő a domináns, aki nem tűri, hogy gyermeke más utakat járjon.

A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

A jobboldali Nemzeti Tömörülés esélyei folyamatosan nőnek.

Vizsgálat indult az ügyben.

Tusk Brüsszel háborús pszichózisát követi.

A Galatasaray magyarja a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.

Az angol tinédzser vasárnap is mérkőzésnyílról fordított, világbajnok ellenfele a kilencnyilas után még jobb teljesítményt nyújtott.

Az FTC ír vezetőedzője a játékvezetőről és Gruber Zsomborról is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.