Algéria is bejutott az Afrika Kupa döntőjébe
Az algériai labdarúgó-válogatott lesz Szenegál ellenfele az Egyiptomban zajló Afrikai Nemzetek Kupája fináléjában, miután a vasárnap esti elődöntőben 2-1-re legyőzte a nigériai csapatot.
Az algériai labdarúgó-válogatott lesz Szenegál ellenfele az Egyiptomban zajló Afrikai Nemzetek Kupája fináléjában, miután a vasárnap esti elődöntőben 2-1-re legyőzte a nigériai csapatot.
Csaknem 800 kilogramm kokaint foglaltak le szenegáli vámtisztviselők a főváros, Dakar egyik kikötőjében egy hajón, amely új járműveket szállított Brazíliából, a kábítószert a járművekben elrejtve találták meg – közölték hétfőn a helyi vámhatóságok.
Szenegálban nincs miniszterelnöki tisztség, amióta kedden hatályba lépett az erre vonatkozó törvény, amelyet második mandátuma kezdetén Macky Sall elnök nyújtott be.
Megalakította kormányát vasárnap Macky Sall újonnan megválasztott szenegáli elnök.
A miniszterelnöki poszt megszűntetésével Szenegál elnöki rendszerre áll át, amelyben az államfő közvetlenül irányítja a végrehajtó hatalmi ágat – döntött szombaton, második mandátumának megkezdése után négy nappal Macky Sall szenegáli elnök.
Egy késsel hadonászó szenegáli bevándorló megpróbált felgyújtani és elevenen elégetni ötvenegy olasz kisiskolást. Az iskolai csoport három felnőtt kísérővel tartott hazafelé egy kirándulásról.
Macky Sall, a hivatalban lévő államfő nyerte az elnökválasztást Szenegálban – jelentette be a Mohamed Dionne szenegáli kormányfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A csoport elutasította Izrael ideiglenes tűzszüneti ajánlatát.
A klubhűség utolsó mohikánjai közé tartozó Thomas Müller jövőjéről egyelőre nem sokat lehet tudni,
A sznúker legendás átkát idén újra próbára teszik.
Benjamin Britten meseoperája Szvétek László, Meláth Andrea, Zemlényi Eszter, valamint az Opera Gyermekkarának tagjai előadásában látható április 26-tól a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.
A Liget Budapest Projekt új fejezetet nyitott a főváros életében: megújult zöldfelületek, világszínvonalú kulturális intézmények és családbarát élmények teszik a Városligetet Budapest új közösségi központjává.
Trump okos hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz.
A forgalom megbénítására készülnek klímaaktivisták a húsvéti hétévégén Svédországban. A klímavédők szerte Európában szerveznek ilyen akciókat, az sem érdekli őket, ha mentőautók ragadnak a dugóban akár életveszélyben lévő beteggel.
Az, aki a saját hazája romlásában látja a politikai felemelkedés esélyét, nem képviseli az embereket, csupán kihasználja őket.
A Liget Budapest Projekt új fejezetet nyitott a főváros életében: megújult zöldfelületek, világszínvonalú kulturális intézmények és családbarát élmények teszik a Városligetet Budapest új közösségi központjává.
Trump okos hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz.
A forgalom megbénítására készülnek klímaaktivisták a húsvéti hétévégén Svédországban. A klímavédők szerte Európában szerveznek ilyen akciókat, az sem érdekli őket, ha mentőautók ragadnak a dugóban akár életveszélyben lévő beteggel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.