Szíriában végeztek a 2015-ös párizsi merényletek egyik fő francia szervezőjével
Fabien Clain francia dzsihadistával az amerikai vezetésű nemzetközi terrorellenes koalíció végzett – közölték csütörtökön hivatalos források.
Fabien Clain francia dzsihadistával az amerikai vezetésű nemzetközi terrorellenes koalíció végzett – közölték csütörtökön hivatalos források.

A hatóságok adatai szerint 2012 óta mintegy 150 ember utazott Dániából Szíriába azért, hogy szélsőséges terrorista csoportokhoz csatlakozzon.
A dzsihadisták többsége korábban részt vett az Iszlám Állam terrorszervezet iraki harcaiban is, most pedig az igazságszolgáltatás előtt felelnek majd tetteikért.
Szívfájdítónak nevezte a brit belügyminisztérium döntését Shamima Begum, miszerint elveszik tőle brit útlevelét. A lány kitart amellett, hogy nincs bizonyíték ellene, s haza akar térni Londonba.

Nem térhet vissza az Egyesült Államokba az az amerikai születésű nő, aki Szíriában csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez – jelentette be szerdán Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
A finn kormányfő és a külügyminiszter korábban már jelezte, hogy egyáltalán nem áll szándékukban engedélyezni az iszlamisták hazatérését Szíriából és Irakból.
A terrorszervezet fegyveresei akadályozzák, hogy az ott maradt civilek elmenekülhessenek – közölte kedden Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
A szíriai kurdok nemzetközi különbíróságok felállítását javasolják, mert attól tartanak, hogy az elfogott embereket nem veszik át tőlük.
Nemzetközi különbíróságok felállítására szólították a világszervezetet a szíriai kurdok az általuk elfogott külföldi dzsihadisták elleni eljárások lefolytatásához.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Torinóba utazott, hogy szolidaritását fejezze ki a rendfenntartó iránt és meglátogatta a kórházban ápolt rendőröket.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.