Balliberálisabb a balliberálisoknál
A lengyel Polgári Platform tartós válságának hátteréről elnökválasztás előtt.
A lengyel Polgári Platform tartós válságának hátteréről elnökválasztás előtt.

Számos önkormányzati dolgozónak lenullázták a fizetését, luxuberuházásokra azért bőven jutott pénz.

A szakértő szerint Karácsony Gergelynek a 2022-es országgyűlési választáson a korábbiakhoz képest kisebb szerep jut majd, Gyurcsány Ferencnek viszont lehetnek ambiciózusabb tervei.

Mindennél többet elárul az a fénykép, amely a választás éjszakáján az ellenzéki szivárványkoalíció főpolgármester-jelöltjének eredményváróján készült.

Az ellenzéki összefogás életképtelenségét próbálják palástolni a szivárványkoalíció tagjai a nyilvánosságra került botrányokkal Kósa Lajos szerint.

Az MSZP, a DK és a Jobbik képviselői többségbe kerülve a szombathelyi közgyűlésben megalakították az úgynevezett bevándorlási bizottságot.

Nem akarnak mást, mint az eddig végzett jelentős városépítés eredményeit lerombolni és káoszt hozni – fogalmazott Puskás Tivadar polgármester.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A baleset okát még vizsgálják.

A stop-motion technikával forgatott animációs filmben a Matchbox méretű kisautók a főszereplők.

A többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő alaposan megviccelte rajongóit.

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.