Hátrányt szenvednek el a női bokszolók a transznemű olimpikon miatt
A biológiailag férfi algír bokszoló ellen induló nőknek a testi épsége is veszélybe kerülhet.
A biológiailag férfi algír bokszoló ellen induló nőknek a testi épsége is veszélybe kerülhet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn reggel.

Brüsszel is szemet vetett a magyarok befizetéseire, a pénz pedig mehetne Ukrajnába.

Év végéig tart az akció.

A kormányfő szerint ütemet tévesztettek Brüsszelben.

Az új teher 870 forintos benzinárat és csaknem négyszeres rezsidíj-emelkedést okozna – írja a Századvég.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

Rémisztő, hogy milyen arányban kellett eljárást indítani.

Mutatjuk az élelmiszerek listáját!

Nem tudta kikerülni a csúszós kanyarban az út középen álló pickupot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.