Plusz-mínusz: Szemben a kampányígéretekkel
A politikai vitaműsorban Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója és Farkas Örs politikai elemző voltak Szarvas Szilveszter vendégei.
A politikai vitaműsorban Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója és Farkas Örs politikai elemző voltak Szarvas Szilveszter vendégei.

A fővárosi Fidesz-frakció módosító javaslatában arra kérte a fővárost, hogy ugyanekkora összeggel járuljon hozzá a budapesti egészségügy fejlesztéséhez.
Jól előkészített és szakmailag alátámasztott beruházásokat csak azért blokkolni, mert egyeseknek ez politikai érdekük, felelőtlenség – fogalmazott a XXII. kerületi polgármester.
A kormány politikája nem változott, szeretné végigvinni azokat a fejlesztéseket, amelyekről korábban döntés született és amelyekről megállapodott a fővárossal.
A szuperkórház tervét kezdettől fogva ellenző László Imre a Gyurcsány-párt egészségpolitikusa, aki korábban több esetben is követelte a kormánytól a fővárosi kórházak modernizációját.

Az önkormányzati kampányban szexuális zaklatással megvádolt László Imre kijelentette: ha reális lehetősége adódik, leállítja a beruházást.

A több mint kétszázezer négyzetméteres intézmény amellett, hogy a sürgősségi ellátás csúcsát képviseli, egyfajta mini-egészségvárosként is funkcionál majd.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ruszin-Szendi Romulusz hiába próbálja bagatellizálni a háborús veszélyt.

Felkészült a bejelentésekre a Budapest Közút.

Decemberre ígérték, de január közepén is nagy kérdőjel látható a párt honlapján a mezőkövesdi székhelyű választókerületben induló aspiráns neve helyén.

A Tisza vezére alaptalanul vádaskodott a Hír TV stábjával szemben.

Politikai fegyver vagy végső megoldás?

Európai katonák Grönlandon.

Robert C. Castel elemzése.

Csoboth Kevinnek tartozik volt csapata.

A Pesti út egyik legrégebbi töltőállomása volt.

Az új városi mini a Renault Twingo technikáját használja, de teljesen más dizájnt kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.