Pénzügyi tudatosság fejlesztését segítő szervezeteket támogat tízmilliókkal a szaktárca
A nyertes pályázatok példaértékűek, másolandó modellek lehetnek a legtöbb iskola számára – tájékoztatott Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
A nyertes pályázatok példaértékűek, másolandó modellek lehetnek a legtöbb iskola számára – tájékoztatott Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

A magyar méhészet kicsi, de stratégiai fontosságú ágazat, amely nélkül nagy ágazatok kerülnének bajba – mondta az agrárminiszter.

A létesítményben helyet kap vasárnapi iskola, énekkar és lesz énekoktatás, de van benne filmvetítésre alkalmas terem is, míg a felső szinten vendégszobákat alakítanak ki.
Svéd médiajelentések szerint azzal gyanúsítják a skandináv országban az iraki-svéd kettős állampolgárságú Nadzsáh as-Sammari iraki védelmi minisztert, hogy jogtalanul vett fel állami támogatásokat.
A kérvényezők 42,1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jövőbeli ingatlancéljaira szeretné igényelni a babaváró támogatást, míg további 15,7 százalék a már meglévő lakását, házát újítaná fel.
Novák Katalin kiemelte: szeretnének anyagi segítséget nyújtani azoknak a kiemelkedően tehetséges magyar fiataloknak, akik igyekeznek bejutni a világ legrangosabb egyetemeire.

Magyarországon elsőként indul el ez az új finanszírozási forma, amely az Európai Unióban is egyedülállónak számít, ez idáig csak Portugáliában érhető el hasonló elven működő pályázat.
Az amerikai képviselőház is megszavazta a hongkongi tiltakozókat támogató törvényjavaslat végleges változatát helyi idő szerint szerdán este.
A kínai vezetés szerdán közleményben tiltakozott az ellen, hogy az amerikai szenátus elfogadta a hongkongi tüntetőket támogató, és egyben Kínát az erőszak veszélyeire figyelmeztető törvényjavaslatot.
Az amerikai szenátus helyi idő szerint kedden este egyhangúlag megszavazta a hongkongi tiltakozókat támogató és egyben Kínát az erőszak veszélyeire figyelmeztető törvényjavaslatot.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.