Brüsszelben azt a támogatást, ami nem a migránsokat, hanem a magyar családokat segíti, azonnal megtámadják
Rétvári Bence kijelentette: A magyar kormány számára elfogadhatatlanok a babaváró támogatás bevezetésének brüsszeli kritikái.
Rétvári Bence kijelentette: A magyar kormány számára elfogadhatatlanok a babaváró támogatás bevezetésének brüsszeli kritikái.

A magyar történelem sorsfordító pillanataiban játszódó tizennégy filmterv fejlesztését támogatja egyenként 2,5 millió forinttal a Magyar Nemzeti Filmalap, amely szakemberek bevonásával segíti a forgatókönyvek fejlesztését.
A Miniszterelnökség közlése szerint 627,2 millió forint támogatási keretösszegű Vállalkozz Velünk! projekt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban valósul meg.
Varga Mihály a beruházás alapkőletételén elmondta: egyre több olyan vállalkozás van a magyar gazdaságban, amelyek élenjáró technológiát alkalmazva nemcsak a hazai piacon állják meg a helyüket
Katar közel félmilliárd dolláros pénzsegélyt ad a palesztinoknak, részben a Gázai övezetnek, részben a Ciszjordániában kormányzó Palesztin Hatóságnak – jelentette az izraeli katonai rádió kedd reggel.
Kibővítik a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben álló Hármashalom-oltár színpadát, új liturgikus bútorokat helyeznek el, és felújítják a csíksomlyói Jakab Antal Házat is.

Biztosítják a jövőben is a családi adókedvezményt, az otthonteremtési programot és minden eszközt, amely anyagilag megkönnyíti a családok életét.
Az elmúlt hét évben több mint 120 millió forint értékű támogatásban részesültek hazai civil szervezetek és egyetemek a legnagyobb coach szakmai világszervezet, a Nemzetközi Coachszövetség (ICF) Magyar Tagozatának CSR Jószolgálati programjai jóvoltából – k
Háromnapos nyugat-afrikai körútjának első állomásán, Burkina Fasóban tárgyalt szerdán Angela Merkel, ígéretet téve arra, hogy Németország támogatni fogja a térség országait.

Az Érték és Minőség Nagydíjra és ezzel együtt a védjegy használati jogára több mint 100 témakörben lehet pályázni május 24-éig a Kárpát-régió egész területéről – hívta fel a figyelmet az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kiírói tanácsa.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem lacafacáztak.

Csütörtökön és pénteken is meghosszabbított munkarenddel végzik a szemétszállítást.

Kormánykritikus cikkekkel komoly hirdetésbe fogtak a Facebookon.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Késelés egy ulmi Media Marktban, a német rendőrség lelőtte az elkövetőt.

A NABU videójából minden kiderül.

Manfred Weber a Tiszán keresztül akarja növelni befolyását Budapesten.

Folyamatosan szállítja a szemetet a Mohu, kint kell hagyni a kukákat.

Sydney Sweeney és Jacob Elordi is visszatérnek.

Az Afrika-kupán egészen megdöbbentő dolgok esnek meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.