Négypilléres támogatás a harminc év alattiaknak
Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást ad a kormány.
Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást ad a kormány.

Brüsszel háborúpárti politikája az agráriumban is válságot okoz.

Háromezernél több elektromos jármű beszerzéséhez kértek már támogatást a cégek.

Energiahatékonysági beruházásokra lehet forrást igényelni.

Csaknem negyedmilliárd forint támogatást osztottak szét.

A Hadházy Ákosok és a többi hasonló „politikus” feladata a hazai nagytőke gyengítése.

Több mint hárommilliárd forintban részesülhetnek a méhészek.

Cegléden 150 millió forintos pályázati támogatásból megújul a Török Ignác utca és a Dinnyéshalom utca – közölte a város önkormányzata az MTI-vel.

Gőzerővel elindult a kampány a június 9-i önkormányzati választásokra.

Folyamatosan romlik a főváros ingatlanjainak állapota.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.