
- Magyar Nemzet
- támogatások
támogatások

Hidvéghi Balázs: Gyurcsányék el akarják venni az uniós támogatásokat a magyaroktól
A DK javaslatának lényege, hogy azok a települések, amelyek nemet mondanak a migránsok betelepítésére, elesnének az uniós forrásoktól – hangsúlyozta a Fidesz EP képviselője.
Uniós támogatásokkal visszaélő bűnbanda hétszázmilliós vagyonát zárolta a NAV
Uniós támogatásokkal visszaélő pest megyei bűnbanda hétszázmillió forintos vagyonát zárolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Orbán Balázs: A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja
A vidék fejlődését célozta a 3900 milliárd forintos keretösszegű Modern Városok Program is – emlékeztetett az államtitkár.
Fontos javítani a vagyoni helyzeten is
Ameddig a Fidesz—KDNP lesz kormányon, folyamatosan bővíteni fogják a családtámogatásokat — nyilatkozta a demográfiai csúcson Novák Katalin.

Sokkal kisebb terhet jelent az iskolakezdés
A kormánynak köszönhetően a most induló tanévben is hatszázezer gyermek étkezik ingyen vagy kedvezményesen, és több mint egymillió diák kap ingyenesen tankönyvcsomagot.
Hatalmas siker a családvédelmi akció
Töretlen érdeklődés övezi a családvédelmi akciótervet, és július elseje óta már 12 ezernél is több család igényelte a különböző támogatásokat — számolt be róla Novák Katalin.

Vitályos Eszter: Közel 700 milliárdot már megkaptak az EFOP-kedvezményezettjei
A 2014 és 2020 közötti EFOP-keret a társadalmi felzárkózást segíti és a népesedési kihívások kezelését valósítja meg – mondta az uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár.
Kásler Miklós: A humántárca alá tartozó minden területre több forrás jut jövőre
Az emberi erőforrások minisztere kiemelte, hogy a jövő évi költségvetés középpontjában a családok állnak, a kormány 2010 óta megduplázta támogatásukat.

Novák Katalin: Továbbra is nagy az érdeklődés a családvédelmi akcióterv támogatásaira
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kiemelte, hogy naponta mintegy kétezren intéznek ügyet a családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan a kormányablakokban és járási hivatalokban.
Fontos híreink
Szembesítettük Péterfalvi Attilát a NAIH ellentmondásos közleményeivel Magyar Péterék adatbotránya ügyében

Szélesedik a korrupciós botrány – Porosenko pártja kezdeményezte a kormány leváltását Ukrajnában

Fontos döntés született az unióban: rengeteg pénzt spórolhatnak a gazdák

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Gulyás Gergely: Még a parlamenti létre is alkalmatlan a Tisza + videó
Program nélküli hatalomra törekvés – Gulyás Gergely bírálja Magyar Péter pártját.

Baleset miatt teljesen lezárták a 4-es főutat
A 8-ason pedig három jármű ütközött.

Lerántjuk a leplet: így működik az új támogatási modell a dollármédiában
Egy prágai központú nemzetközi progresszív hálózat finanszírozta a Telex elemzésnek álcázott kampányízű írását, amelynek látható célja, hogy erősítse a Tisza Párt esélyességének érzetét a közvéleményben.

A Trump–Orbán-találkozó eredményei önmagukért beszélnek + videó
Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péter úgy viselkedik, mint akit nem hívtak meg a házibuliba.
Külföldi híreink

Zelenszkij emberrablói nem állnak le, ismét a kárpátaljai diákokat vegzálják
Keddre is többen kaptak behívót, folytatódik a jogellenes eljárás.

Sikeres tárgyalást folytatott a Fehér Házban Orbán Viktor egy német lap szerint is
A FAZ kiemeli, hogy a találkozó baráti légkörben zajlott, és az amerikai elnök ismét támogatóan viszonyult Orbán érveihez Magyarország energiafüggőségének kérdésében.

Tömeges migráció jöhet az Erasmus+ keretében
A brüsszeli kettős mérce újra megmutatkozik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megduplázódtak a banki profitok, a kormány megemeli a bankadót
Jövőre a 14. havi nyugdíjból egyheti összeget kapnak meg a nyugdíjasok, megemeli a kormány a költségvetési hiánycélt.

Az AS szerint Szoboszlainak a legtöbbet kereső sztárok mellett a helye
A Real Madrid és a Manchester City is nagy fizetéssel csábíthatja a magyar játékost.

A kormány foytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben
Októberben 0,4 százalékkal csökkent a hidegélelmiszerek ára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

