Végső nyugalomra helyezték Gesztesi Károlyt
Végső nyugalomra helyezték Gesztesi Károly színművészt csütörtökön Budakalászon, a Csalogány utcai temetőben – közölte a család az MTI-vel.
Végső nyugalomra helyezték Gesztesi Károly színművészt csütörtökön Budakalászon, a Csalogány utcai temetőben – közölte a család az MTI-vel.
A világhálóra felkerült videofelvételeken élettelen testek láthatók az út szélén, miközben többen segíteni próbálnak rajtuk.
Szulejmani tábornok holttestét Iránba szállítják, ahol a szülővárosában, Kermánban kedden helyezik végső nyugalomra.
Bónis Ferenc – aki december 3-án, életének 87. évében hunyt el váratlanul az otthonában – a magyar zenetudomány kiemelkedő alakja volt, rendkívül gazdag és szerteágazó szerzői és szerkesztői életművet hagyott az utókorra.
Bár már októberben állami tiszteletadással elbúcsúzott Csehország a 80 évesen elhunyt Karel Gott énekestől, földi maradványait csak karácsony előtt néhány nappal helyezték örök nyugalomra Prágában.
Horváth János a barnainges és a kommunista diktatúra alatt is hűségesen kitartott politikai meggyőződése, a független, kisgazda, polgári és patrióta szellemiség mellett – írta a miniszterelnök.
A hétköznapok szintjén megszoktuk, hogy az emberi életet időben kiterjedő, ám véges szakaszként fogjuk fel. Hiszen ezt jelzi a sírkereszten nyugvó két évszám, a születés és az elhalálozás dátuma is.
Több mint hét évtizeddel elűzetése után pénteken hazaszállították Romániába a Svájcban 37 éve elhunyt Ilona román anyakirályné földi maradványait.
Milos Zeman államfő közölte: a legmagasabb cseh kitüntetést, a Fehér Oroszlán érdemrendet adományozza a 80 éves korában elhunyt énekes-legendának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Az ország modernizálja légerejét, de nem fordul el Oroszországtól – hangsúlyozta Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.
A cél a két nemzet közötti szoros kapcsolatok ápolása.
Berlinben tanácskozás zajlott.
Szégyen ez a nő!
Három magyar futballistával a soraiban a Liverpool a világ negyedik legdrágább csapata.
Kelet-Afrikában az ázsiai nagyhatalom segített a közlekedés modernizációjában.
A Liverpool a hosszú utazás után szerdán 21 órától a Frankfurt otthonában lép pályára a Bajnokok Ligájában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.