Végső búcsút vettek Kárpáti Györgytől
A Farkasréti temetőben utolsó útjára kísérték Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, a Nemzet Sportolóját.
A Farkasréti temetőben utolsó útjára kísérték Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, a Nemzet Sportolóját.
Orbán Viktor Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökétől búcsúzott.
Nyugodj békében, Laci! – írta Varga Mihály, Dobos László karcagi polgármester temetése előtt.
A Magyar Művészeti Akadémia részéről Jankovics Marcell mondott búcsúbeszédet a temetésen.
1989. június 16. emléke soha el nem halványodhat azokban, akik ott voltak, akik átélték a katarzist.
Életének 80. évében elhunyt művészt az MMA és az Emberi Erőforrások Minisztériuma a saját halottjának tekinti.
A koronavírusban elhunytak hozzátartozóinak hamvasztásos temetést javasolnak a patológusok, a temetkezési szolgáltatók pedig azt kérik, hogy a szertartásokon legfeljebb 10 gyászoló legyen jelen.
„Most elmész, de ott van már Solymosi Pixi és Bene Feri, ott is játszani fogtok, ott is lesz csapat” – búcsúztatta Göröcs Jánost egykori csapattársa, Dunai II Antal.
Rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút az életének 63. évében meghalt Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművésztől kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.
Műveiben sosem láthattunk bántást, annál több gyermeki rácsodálkozást a világra – mondta búcsúbeszédében a Farkasréti temetőben Fekete Péter államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
A következő békecsúcs bejelentésének percében tudni lehetett, hogy nagyon sokan nagyon sok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez a csúcs ne történjen meg – jelentette ki Szijjártó Péter.
Hamarosan bemutatják az úgynevezett bővítési jelentést.
Az izraeli kormány rendkívül együttműködő volt a gázai terv végrehajtásában – mondta J. D. Vance.
A PSG egy őrült meccsen, 7-2-re nyert Németországban, mindeközben pedig Gyökeres Viktorék is győztek a BL-ben.
A Fradi és a válogatott csatára az extrém helyzet mellett nemzetközi szinten elismert fejelőtudományáról is nyilatkozott.
25 titkos helyszín, 25 rejtélyes epigramma, 25 értékes ajándékcsomag.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.