Tisztelt gyászoló család, akadémikus társak, kollégák, gyászban megrendült mindannyiuk!
Úgy gondolom, semmi sem állna távolabb tőlem, mint ájtatos, nagy szavakkal búcsúzni a kortárstól, az alkotótól, felejthetetlen kollégánktól, aki egész életét elsősorban hivatásának és családjának szentelte.
Nem kevesen vagyunk jelen e földi létezés utolsó útjának fájdalmas, de szükségszerű pillanatában, ahol az emlékezés még jobban szorongat mindannyiunkat, kísértenek a felejthetetlen pillanatok: János egy-egy mosolya az idő egyre jobban halványuló messzeségében, az Adria partja, még Jugoszláviában, ahol a kempingben vendégül láttak bennünket; ahogy áll a pesti utcán az elmaradhatatlan cigarettával kezében; évről évre a karácsonyi képeslapok a gyarapodó számú, gyönyörű unokákról vagy tántoríthatatlan, kemény mondatai az akadályokat gördítő funkcionáriusok ellen…
De igyekszünk hozzá méltóan tűrni a megváltoztathatatlant.
Gulyás János életében hol könnyedén, hol kissé összetörve tűrte a hivatása során ért nem kevés tiltást, támadást, de ő nem törődött a mindenkori hivatalos elvárásokkal; a valóságos történések, tények és összefüggések hiteles feltárása s azok nyilvánosságra vitele volt filmes pályájának ars poeticája. Ennek apró hibákkal, de maradéktalan megvalósítása tette őt korszakunk egyik legjelentősebb alkotójává.
Bátyjával, Gulyás Gyulával közösen, már amatőr filmesként is figyelemfelkeltő filmeket készítenek; s azután még több mint két évtizedig dolgoznak együtt: Vannak változások; Ne sápadj; Magyarok és az első világháború sorozata, Törvénysértés nélkül… S hosszan sorolhatnám a filmcímeket – képi eszközökkel méltó folytatóivá váltak a háború előtti évek irodalmi szociográfiájának, s törekvéseik mélyen mutatnak rá a Magyar Népköztársaság megreformálhatatlanságára.
A testvérpár filmes útjainak elválása után Gulyás János lényegre törő szemlélete az úgynevezett rendszerváltás utáni korszak legmélyebb ellentmondásait tárja fel. S ezekkel a művekkel mintegy tükröt tartva nézői és a hatalom számára, az ugyancsak szétzilált értelmiség eredeti funkciójának egy egészséges társadalom számára nélkülözhetetlen voltát is deklarálja.