Tisztelt gyászoló család, akadémikus társak, kollégák, gyászban megrendült mindannyiuk!
Úgy gondolom, semmi sem állna távolabb tőlem, mint ájtatos, nagy szavakkal búcsúzni a kortárstól, az alkotótól, felejthetetlen kollégánktól, aki egész életét elsősorban hivatásának és családjának szentelte.
Nem kevesen vagyunk jelen e földi létezés utolsó útjának fájdalmas, de szükségszerű pillanatában, ahol az emlékezés még jobban szorongat mindannyiunkat, kísértenek a felejthetetlen pillanatok: János egy-egy mosolya az idő egyre jobban halványuló messzeségében, az Adria partja, még Jugoszláviában, ahol a kempingben vendégül láttak bennünket; ahogy áll a pesti utcán az elmaradhatatlan cigarettával kezében; évről évre a karácsonyi képeslapok a gyarapodó számú, gyönyörű unokákról vagy tántoríthatatlan, kemény mondatai az akadályokat gördítő funkcionáriusok ellen…
De igyekszünk hozzá méltóan tűrni a megváltoztathatatlant.
Gulyás János életében hol könnyedén, hol kissé összetörve tűrte a hivatása során ért nem kevés tiltást, támadást, de ő nem törődött a mindenkori hivatalos elvárásokkal; a valóságos történések, tények és összefüggések hiteles feltárása s azok nyilvánosságra vitele volt filmes pályájának ars poeticája. Ennek apró hibákkal, de maradéktalan megvalósítása tette őt korszakunk egyik legjelentősebb alkotójává.
Bátyjával, Gulyás Gyulával közösen, már amatőr filmesként is figyelemfelkeltő filmeket készítenek; s azután még több mint két évtizedig dolgoznak együtt: Vannak változások; Ne sápadj; Magyarok és az első világháború sorozata, Törvénysértés nélkül… S hosszan sorolhatnám a filmcímeket – képi eszközökkel méltó folytatóivá váltak a háború előtti évek irodalmi szociográfiájának, s törekvéseik mélyen mutatnak rá a Magyar Népköztársaság megreformálhatatlanságára.
A testvérpár filmes útjainak elválása után Gulyás János lényegre törő szemlélete az úgynevezett rendszerváltás utáni korszak legmélyebb ellentmondásait tárja fel. S ezekkel a művekkel mintegy tükröt tartva nézői és a hatalom számára, az ugyancsak szétzilált értelmiség eredeti funkciójának egy egészséges társadalom számára nélkülözhetetlen voltát is deklarálja.
A szamizdatos évek, az Ismeretlenek, a Civil jelentés vagy a devecseri iszapkatasztrófáról forgatott filmje, a Mintha nem otthon lennénk mind-mind olyan revelatív valóságfeltáró művek, amelyek Gulyás Jánost egyértelműen a magyar dokumentumfilm-művészet meghatározó alakjává tették.
Ráadásul egy olyan a korban, amikor a valóságfeltárás úgymond már kiment a divatból, s a kvázi valóság önt el mindent. E filmek elkészítése és forgalmazhatóvá tétele a „hatalmasok” kíméletlen akadálypályáin az alkotó megsemmisítését voltak hivatottak elősegíteni. Gulyás János azonban – nem kevés kockázatot vállalva – e keserves összeütközéseket sorra képes volt kivédeni és nehézségeit folyamatosan kiheverni.
Rendezői és operatőri munkássága nemcsak rangot jelent, de jelentős részévé vált annak a folyamatos küzdelemnek, amelyet a magyar alkotók a minél szélesebb nyilvánosság megteremtéséért és a tabuk kimondhatóságáért minden időben folytattak.
Így eltávozott társunkat nemcsak művészként, hanem mint az értelmiség egyik jelentős harcosaként is búcsúztatjuk, s csak reménykedhetünk, hogy – sok magyar filmessel egyetemben – műveit nemcsak a mozikban, televíziókban, hanem a magyarság jövőjét meghatározó, reformokra váró oktatási rendszerben is érdemben fogják hasznosítani az új generációk történelmi tisztánlátása érdekében.
Tisztelt gyászoló gyülekezet!
Búcsúszavaim egyoldalúak lennének, ha végezetül nem szólnék arról, hogy Gulyás Jancsi életében az alkotás mellett a család is szent volt.
Három fia, kilenc unokája és a végtelen bánatban is fegyelmezett felesége azt jelentik számomra, hogy alkotópályájának sikere nemcsak műveinek, de a közösségek, köztük a legkisebb közösség megtartó erejének, hittel teli gondozásának is köszönhető.
Ez a példa, melyet szeretett társunk ránk hagyott, legyen az előttünk álló jövő egyik ragyogó csillaga!
Szerető búcsúnkat repítsék Isten angyalai szerte az univerzumba.
Gulyás János filmrendezőtől tegnap délután két órakor vettek végső búcsút a Farkasréti temetőben.
Borítókép: Gulyás János filmrendező (Fotó: MTI/Cseke Csilla)
