
Tudja, hogy miről álmodnak a játékosai, de ő realistán közelít a célok felé
Bár nem hiszi, hogy valaki egymaga meg tud nyerni egy meccset, fontosnak tartja, hogy minden összecsapáson legyen egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékos, aki nemcsak sok gólt lő vagy remekül blokkol, hanem a kellő pillanatban igazi vezérré tud válni, ha jön egy-egy kritikus pillanat. Éppen ezért nagyon fontos szerinte a jó csapatszellem, ezt szem előtt tartva a hétfői napot Norvégiában töltötte a csapat, szigorúan kézilabdamentes programokkal.
A magyar női válogatott vb-csoportmeccsei:
- Magyarország–Szenegál november 27. 20.30
- Irán–Magyarország november 29. 20.30
- Magyarország–Svájc december 1. 20.30
A csütörtöki nyitómeccs kapcsán kijelentette, nem árt az óvatosság, hiszen az afrikai válogatott játékosai – egy kivétellel – a francia bajnokságban edződnek. Egyértelmű céljuk, hogy a csoportból százszázalékosan jussanak tovább úgy, hogy közben ne veszítsenek el további embereket, és a játék is egyre jobb legyen. A szövetség a legjobb hat közé kerülést tűzte ki célul, és természetesen Golovin is elégedett lenne ennek elérésével, ám tudja, játékosai az Eb-bronz után merészebb álmokat szövögetnek.
Most a legfontosabb, hogy százszázalékos teljesítménnyel jussunk tovább a csoportból, utána megnézzük, ki vár ránk a középdöntőben. Bízom benne, hogy ugyanúgy, mint az Európa-bajnokságon, most is meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtunk, magabiztosabbak leszünk. Hallottam, hogy a lányok nyilatkozták, hogy vannak nagyobb álmaik. Én is csatlakozom hozzájuk. De én közben realista is vagyok. Tudom, hogy az emberek tudnak csodát tenni, de azért az nem egyszerű feladat a mai kézilabdában
– jelentette ki Golovin Vlagyimir.
A magyar női kézilabda-válogatott vb-kerete
- kapusok : Szemerey Zsófi (Győr), Janurik Kinga (Ferencváros), Bukovszky Anna (Esztergom)
- jobbszélsők: Faludi-Udvardi Laura (Mosonmagyaróvár), Grosch Vivien (Debrecen)
- jobbátlövők : Klujber Katrin (Ferencváros), Papp Nikoletta (CS Minaur Baia Mare, román), Albek Anna (Metz HB, francia)
- irányítók : Vámos Petra (Metz HB), Simon Petra (Ferencváros)
- beállók : Tóvizi Petra (Debrecen), Bordás Réka (Ferencváros), Szmolek Apollónia (Esztergom)
- balátlövők : Kuczora Csenge (Thüringer HC, német), Faragó Lea (Esztergom), Csíkos Luca (Vác)
- balszélsők : Márton Gréta (Ferencváros), Hársfalvi Júlia (Ferencváros)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!