Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Albek Anna

Albek Anna (2001. december 2.) olimpiai hatodik helyezett, junior Európa-bajnok magyar válogatott kézilabdázó. 

 

Albek Anna

 

Albek Anna karrierje 

Albek Anna 2001. december 2-án született Zentán. Gyermekkorát Adán töltötte, itt megismerkedett a kézilabdával. Már kiskorában kiderült, hogy kivételes érzéke van a sporthoz, már 12 évesen kiemelkedett a mezőnyből gyorsaságával, dinamikájával és lövőerejével.

Nem sokkal később a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) is felfigyelt rá, így nagyon fiatalon Magyarországra került. Ezután néhány évre Ausztriába költözött, ahol a Grazer AK játékosa lett. 

Albek Anna 2020-ban a német Bundesliga egyik jelentős klubjához, a TuS Metzingenhez szerződött. Itt két szezont töltött, és megbízható teljesítményt nyújtott, elsősorban védekezésben, de támadásban is egyre erősebbé vált.

2022-ben visszatért Magyarországra, és a Mosonmagyaróvári KC színeiben folytatta. Az MKC keretében robbant be igazán a magyar kézilabda élvonalába: kiemelkedő szezonokat zárt az NB I-ben és az Európa-ligában egyaránt.  

Albek Anna klubja immár a Metz Handball. 2025 nyarától új fejezet kezdődött a jobbátlövő életében: két évre aláírt a francia sztárcsapathoz. A Bajnokok Ligája-szereplő klubban játszani nem csak rang, hanem nagy szakmai kihívás is. Albek nem egyedül vágott neki ennek a kalandnak: korábbi klubtársa, Vámos Petra szintén a Metz játékosa lett. 

A 2025/26-os szezon elején Anna már pályára is lépett: első francia bajnoki meccsén gólt is szerzett, a Havre AC elleni 49–25-ös győzelem során. A Metz célja a francia bajnokság és a Bajnokok Ligája megnyerése, a magyar tehetség számára pedig ez óriási lehetőség a nemzetközi szintű fejlődésre.

 

Albek Anna a válogatottban 

Albek Anna 2019-ben tagja volt a hazai rendezésű junior Európa-bajnokságot megnyerő magyar válogatottnak. A tornán nemcsak eredményességével, hanem érett játékával is kitűnt.

A felnőtt magyar női kézilabda válogatott tagjaként 2025 nyaráig 36 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. Részt vett a 2021-es és 2023-as világbajnokságokon, valamint a sikeres debreceni kvalifikáció után tagja volt a 2024-es párizsi olimpián hatodik helyezést elérő csapatnak is. A 2024-es, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon nem tudott részt venni, mert térdsérülése miatt megműtötték. Visszatérése hosszú rehabilitációt igényelt, de 2025 nyarán már teljes értékű edzésmunkát végzett új csapatával.

 

Albek Anna magánélete 

Albek Anna nem tartozik a médiában aktívan szereplő sportolók közé. Bátyja, Albek József, szintén kézilabdázó, az osztrák válogatott tagja.

 

 

Albek Anna csapatai 

  • Grazer AK (osztrák, 2016-2020)
  • TuS Metzingen (német, 2020-2022)
  • Mosonmagyaróvári KC (magyar, 2022-2025) 
  • Mtz Handball (francia, 2025-)

 

 

Albek Anna sikerei

Válogatott

Olimpiai hatodik helyezett: 2024

Junior Európa-bajnok: 2019


Adatlap

  • Születési idő: 2001. december 2. 
  • Születési hely: Zenta 
  • Sportág: kézilabda 
  • Poszt: jobbátlövő
  • Jelenlegi klubja: Metz Handball    
  • Csillagjegy: nyilas 
  • Családi állapot: -  
  • Gyermeke:
  • Magasság: 188 cm 
  • Testsúly: 84 kg

Albek Anna


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.