Négy évre tiltották el a teniszezőt, most mégis visszatérhet
A korábbi világelső versenyengedélyét tavaly októberben függesztették fel.
A korábbi világelső versenyengedélyét tavaly októberben függesztették fel.
Alex de Minaur kihagyta az acapulcói bulit, hogy a helyszínen szurkolhasson barátnőjének.
Mindkét spanyol teniszklasszis sérülés után tért vissza, de ez nem látszott rajtuk.
A francia Corentin Moutet elérte, hogy a meccs első labdamenete után kifütyüljék.
A németek kapitánya szerint hamarosan a mieink is világdöntőt vívhatnak.
Valkusz Máté nem tudta borítani a papírformát Jan-Lennard Struff ellen.
A magyarok és a németek Davis-kupa-párharca szombaton véget ér Tatabányán.
A magyar Davis-kupa-válogatott egyenlített Németország ellen.
Dominik Köpfer győzelmével vette kezdetét a németek elleni Davis-kupa-selejtező.
A torinóiak a nyárig kölcsönvették a Southampton 21 éves argentin középpályását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Gyáli úti felüljáró környékén több hajléktalan is él, akikről a Baranyi Krisztina vezette főváros nem hajlandó tudomást venni.
Javier Tebas, a La Liga elnöke fejtette ki, hogy miért életképtelen a megreformált klub-vb.
A honvédség új szállító repülőgépe nélkül nehéz lenne a menekítés.
Önnek mit jelent Jókai? – Most elmesélheti, milyen személyes élmények fűzik a legmagyarabb íróhoz.
Magyar Péter embere korábban maga vallotta be, hogy az Európai Néppárt véleményét teszik magukévá.
Padlóra küldenék a rezsicsökkentést.
Felbontják-e a megalázottak a szerződésüket ezzel az öntelt, nagyképű és végtelenül bunkó bagázzsal, vagy van-e még a magyar társadalomban olyan óvatlan, aki hagyja magát bepalizni általuk?
Felbontják-e a megalázottak a szerződésüket ezzel az öntelt, nagyképű és végtelenül bunkó bagázzsal, vagy van-e még a magyar társadalomban olyan óvatlan, aki hagyja magát bepalizni általuk?
Önnek mit jelent Jókai? – Most elmesélheti, milyen személyes élmények fűzik a legmagyarabb íróhoz.
Magyar Péter embere korábban maga vallotta be, hogy az Európai Néppárt véleményét teszik magukévá.
Padlóra küldenék a rezsicsökkentést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.