Terrorcselekményekre készült, megúszta felfüggesztettel V. Kende
A vádlott beszámítási képességének korlátozottságára figyelemmel függesztették fel a büntetés végrehajtását.
A vádlott beszámítási képességének korlátozottságára figyelemmel függesztették fel a büntetés végrehajtását.

A vád szerint V. Kende Siófokon tömegbe akart hajtani, Budapesten pedig robbantani akart.

A kecskeméti egyetemista felesküdött az Iszlám Állam terrorszervezetre, és merényleteket tervezett végrehajtani.

Szövetségesek közötti terrorizmus elleni nemzetközi együttműködés eredményeként került képbe V. Kende.

Asszaszin bérgyilkosok játékában hálózhatták be Kendét az Iszlám Állam terroristái, és vették rá, hogy akár öngyilkos merényletre is hajlandó legyen.

Az erőszakra hajlamos szésőbalos Antifával is kapcsolatban állt a magyar dzsihadista, aki huszonegy radikális iszlamista csoportot is kedvel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.

Az ukrán és az amerikai elnök hamarosan tárgyal.

Súlyos a helyzet.

Donald Trump a vérontás leállítása érdekében tárgyal, Európát viszont a háborús pszichózis uralja.

A francia filmcsillag egy korszak ikonja volt.

Az adott ország fejlettségi szintje nem minden esetben jelenti azt, hogy elhagynák vagy jelentősen visszaszorítanák a készpénzt.

Varga Zsolt szerint nem ideális a karácsonyból érkezve egy edzéssel meccset játszani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.