Több száz tálib foglyot engedett szabadon az afgán kormány
Az afgán kormányzat csütörtökön bejelentette: szabadon engedett 490 tálib foglyot, hogy ezzel mutassa ki jóindulatát a megrekedt béketárgyalások folytatására.
Az afgán kormányzat csütörtökön bejelentette: szabadon engedett 490 tálib foglyot, hogy ezzel mutassa ki jóindulatát a megrekedt béketárgyalások folytatására.
Bánki Erik arról beszélt, hogy információik szerint sok magánszemély és cégvezető nem tudja, hogy június 26-áig egy európai uniós jogszabály miatt adategyeztetést kell végezni a bankoknál.
A stockholmi fellebbviteli bíróság szerdán felmentett egy üzbég férfit, akit márciusban az első fokon eljáró Solna kerületi törvényszék terrorizmus vádjával hét év börtönre, illetve a szabadságvesztés letöltését követően kitoloncolásra ítélt.
Előzetes letartóztatásba helyezte a nyugat-lengyelországi Wroclaw város kerületi bírósága kedden azt a férfit, aki előző nap megkéselt egy misére tartó papot. A támadást több kommentár kapcsolatba hozta a lengyel választási kampány során kialakult légkörr
Orbánfóbiásra sikeredett gondolatsor.
A jemeni húszi lázadók többszörös dróntámadást hajtottak végre a szaúd-arábiai Dzsaizán városának repülőtere ellen – közölte vasárnap a húszik ellenőrizte al-Maszíra televízió.
A franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő 2015. januári, 17 áldozatot követelő párizsi támadások perét 2020. április 20. és július 3. között rendezik meg a párizsi esküdtszéken – közölték pénteken igazságügyi források.
Három és fél évvel a nemzetközi botránnyá lett kölni szilveszteréjszaka után a legújabb németországi skandalum helyszíne is a nagyváros főpályaudvara.
Közzétette weboldalán a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli és állampolgársági főosztálya a nyári szezonra vonatkozó tanácsait az egyes, turisztikailag népszerű országokról, kontinensenként.
Megkezdődött a Globsec biztonságpolitikai fórum Pozsonyban csütörtökön, a háromnapos rendezvény vezető témája az Európai Unió jövője lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új edzője irányításával a Vasas a harmadik mérkőzését is elvesztette, ezúttal a Mezőkövesdtől kapott ki 2-1-re.
Folyamatosan vizsgálják a mintákat.
Megújult a Nemzeti Tehetség Program arculata és honlapja.
A Magyar-Német Intézet elemzése az ausztriai választásokról.
Megszűnt a főpolgármester-helyettesi megbízása.
Közös hadgyakorlatot tartott a két ország.
A miniszter az őszi ülésszakról is nyilatkozott a Hír TV-nek.
Azzal védekezik, hogy csak viccelt.
Úgy döntöttünk a mai napon, hogy átfogó stratégiai együttműködési programot indítunk el a Kongói Demokratikus Köztársasággal – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra vasárnap a SpaceX Crew Dragon űrkapszulája, amely a tervek szerint jövőre visszahozza a Földre az ottragadt két amerikai űrhajóst Butch Wilmore-t és Suni Williamst – közölte a NASA és a SpaceX.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.