Nagyhatalmi energiaharc
Törökország hamarosan katonai segítséget küldhet az ENSZ által támogatott líbiai egységkormánynak. Ankara ambíciói mögött elsősorban a Ciprus alatt feltárt földgázlelőhelyek utáni vágy állhat.
Törökország hamarosan katonai segítséget küldhet az ENSZ által támogatott líbiai egységkormánynak. Ankara ambíciói mögött elsősorban a Ciprus alatt feltárt földgázlelőhelyek utáni vágy állhat.

Törökország több mint 8 ezer vele szövetséges szíriai ellenzéki fegyverest tervez Líbiába küldeni a nemzetközileg elfogadott, tripoli székhelyű líbiai egységkormányhoz hű milíciák megsegítésére – jelentette az al-Hadasz szaúdi televíziós csatorna szombato
Az Iszlám Állam dzsihadistái 2015-ben és 2016-ban sok halálos áldozatot követelő fegyveres támadásokat és robbantásokat hajtottak végre Törökországban.
Hét ember meghalt, több mint hatvan pedig kórházba került, miután felborult a hajójuk a kelet-törökországi Van-tavon csütörtökre virradóra – közölték török hivatalos források.
A török parlament szombaton jóváhagyta az átfogó biztonsági és katonai együttműködésről szóló megállapodást a nemzetközileg elismert líbiai egységkormánnyal.
Az ENSZ támogatását élvező líbiai egységkormány igénybe kívánja venni a török segítséget a biztonsági és katonai együttműködésről november végén aláírt szándéknyilatkozat ratifikálásával – közölte Fájez esz-Szarrádzs líbiai kormányfő hivatala csütörtökön.
Az Égei-tenger keleti részén fekvő görög szigeteken jelenleg több mint 41 ezer bevándorló tartózkodik, ami 2016 márciusa óta a legmagasabb szám.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.

A Nemzeti Filmintézet öt évvel ezelőtt igencsak viharos időkben kezdte meg a működését, de a tavalyi év fontos eredményeket hozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.