Törökország sem bírja sokáig a migrációs nyomást
Recep Tayyip Erdogan nyomatékosította: a migrációs válság okozta problémának nem lehet az az egyetlen módja, hogy Törökország határain belül tartják a szíriai menekülteket.
Recep Tayyip Erdogan nyomatékosította: a migrációs válság okozta problémának nem lehet az az egyetlen módja, hogy Törökország határain belül tartják a szíriai menekülteket.
Úgy tűnik, ha Sorosékat bármilyen pénzügyi vizsgálat alá veszik a hatóságok, megbízható zsoldosai mindig ugyanazon séma szerint kezdenek sivalkodásba.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a két ország vezetői között nagyfokú bizalom jött létre, amelynek egyértelmű haszonélvezője a gazdaság.
Gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak egy török-szíriai határátkelő szíriai oldalán, három rendőr és négy civil megsebesült – jelentette az NTV török műsorszóró kedden.
A radikális iszlamista felkelők ellenőrzése alatt álló szíriai Idlíb tartomány biztonságának szavatolását célzó lépésekről tárgyalt hétfőn Ankarában Hulusi Akar török védelmi miniszter és orosz hivatali partnere, Szergej Sojgu – közölte a török védelmi mi
Csütörtök estére tízre emelkedett az előző nap történt isztambuli házomlás halálos áldozatainak száma – közölte Ali Yerlikaya, Isztambul tartomány kormányzója.
„Mély csalódottságának” adott hangot Matthew Whitaker amerikai ügyvezető igazságügyi miniszter szerdán, amiért Németország Törökországnak adott ki egy terroristát, aki amerikaiakra támadt, és aki ellen eljárás indult az Egyesült Államokban.
Törökország továbbra is azt várja Athéntól, hogy kiadja azt a nyolc török katonát, akik a 2016-os puccskísérlet kudarcát követően helikopterrel menekültek Görögországba – közölte Recep Tayyip Erdogan elnök kedden az Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökk
A régiségcsempészekre akkor sújtottak le, amikor azok épp eladták volna egy vevőnek a ritka kincset. Az ügyben hat embert vettek őrizetbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Győrfi Pál elmondta, a hétvégén minden rendben zajlott.
A Premier League-érában a legrosszabb rajtját produkálja a patinás angol klub.
Egy ember megsebesült.
A tárcavezető az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulóján rendezett megemlékezésen elmondta, az 1849-ben kivégzett honvédtisztek egy szent ügyért adták az életüket.
Az idei díjazottak új világot teremtettek munkásságukkal.
Felhőtlen hangulat uralkodott Szilvásváradon.
Megváltozott a Közel-Kelet stratégiai egyensúlya.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Robert Lewandowski mesterhármast szerzett az Alavés otthonában.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Feltárulnak a Galimberti házaspár művészetének titkai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.