Több mint húszcentis hó esett a fővárostól nem messze
Kialakult a szezon első komoly hóhelyzete.
Kialakult a szezon első komoly hóhelyzete.
Furcsa, szúrós szag miatt ürítették ki a bevásárlóközpontot, a tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak a helyszínen.
Figyelmeztetnek a tűzoltók.
Egy kilencedik emeleti lakáshoz vonultak ki a tűzoltók.
Az erőmű ötös blokkja gyulladt ki, ott vannak a létesítményi tűzoltók és a környező városok egységei is.
A mentés idejére korlátozásokra kell számítani.
A helyreállítás több évig, sőt, évtizedig is eltarthat.
Nagy mennyiségben felhalmozott, bebálázott és szabadban tárolt papírhulladék gyulladt meg múlt csütörtökön.
Az épület mintegy nyolcszáz négyzetméteres tetőszerkezete teljes terjedelmében égett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.