Kigyulladt egy ház Szolnokon, a tűzoltók már csak egy összeégett holttestet találtak
Az épület teljes terjedelmében égett, a tetőszerkezete be is omlott.
Az épület teljes terjedelmében égett, a tetőszerkezete be is omlott.
Az eset kicsit megnehezítette a fővárosi közlekedést.
A letenyei tűzoltók megelőzték a nagyobb bajt.
Különleges videót mutattak be a tűzoltók.
Az oltásban részt vesznek a székesfehérvári, móri és a kisbéri hivatásos tűzoltók.
Az ingatlan területén nagy mennyiségű szemét volt felhalmozva, ami jelentősen megnehezítette a tűzoltók munkáját.
Több százezer darab műanyag cserép gyulladt meg.
Egy héten belül már a második nagyobb tűzesethez mentek ki a debreceni tűzoltók.
Nem ez az első halálos tűzeset a hétvégén.
Nem ez volt az első tűzeset a hétvégén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az ötödik MCC Feszt lesz, amit a tervek szerint további öt évig Esztergomban szerveznek meg.
A Tisza Párt elnöke támogatja, hogy Von der Leyen Ukrajnába küldje az európai, így a magyar emberek pénzét is.
Az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke üdvözlendőnek nevezte egy csütörtöki közleményében az ukrán korrupcióellenes nyomozóhivatal és a korrupció elleni küzdelemre specializálódott különleges ügyészség függetlenségének visszaállításáról szóló határozat aláírását.
A miniszterelnök szerint a magyar baloldal a nemzeti érdekek helyett külföldi központokat szolgál.
Elemzők szerint nem számíthat sok sikerre a választók körében Magyar György ügyvéd mesterterve.
Rendhagyó támogatást nyújt a vállalat.
Az American Eagle nevű ruházati cég Sydney Sweeney színésznőt kérte fel új reklámkampányához, amelyről a vállalat marketingigazgatója korábban azt nyilatkozta: okos, sőt provokatív nyelvet használ, és minden bizonnyal felborzolja a kedélyeket.
Elemzők szerint nem számíthat sok sikerre a választók körében Magyar György ügyvéd mesterterve.
Rendhagyó támogatást nyújt a vállalat.
Az American Eagle nevű ruházati cég Sydney Sweeney színésznőt kérte fel új reklámkampányához, amelyről a vállalat marketingigazgatója korábban azt nyilatkozta: okos, sőt provokatív nyelvet használ, és minden bizonnyal felborzolja a kedélyeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.