Új miniszterelnököt nevezett ki az iraki elnök
Mohammed Taufík Allávi korábbi távközlési minisztert nevezte ki kormányfővé szombaton Bagdadban Barhám Száleh iraki elnök – jelentette az INA iraki állami hírügynökség.
Mohammed Taufík Allávi korábbi távközlési minisztert nevezte ki kormányfővé szombaton Bagdadban Barhám Száleh iraki elnök – jelentette az INA iraki állami hírügynökség.

Megalakult kedden a Hasszán Diáb akadémikus vezette új libanoni kormány – jelentette be Michel Aun libanoni elnök hivatala, miután a Hezbollah síita szervezet és szövetségesei megállapodást kötöttek az új kabinetről.
Két új ellenzéki képviselő foglalhat ma helyet az Országgyűlésben, amely a megszokottnál rövidebb, mindössze kétnapos ülést tart.
A Magyarország-Uruguay találkozót a közel 68 ezres Puskás Arénában november 15-én 19 órakor rendezik, a kapukat három órával korábban nyitják.
Közel kétszázmillió forint értékben, csaknem hét kilométeres kerékpáros közlekedésre alkalmas útszakaszt alakítanak ki Szigetváron – tájékoztatta a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala az MTI-t.
Tovább hevíti az irodafejlesztési lázat a lankadatlanul élénk bérlői kereslet. Két-három éve megugrott az előbérletek száma, az idén és 2020-ban elkészülő projektek területének 55 százaléka már most bérlőre talált, a kereslet csaknem felét az új bérleti s
A brit konzervatívok olyan vezetőt keresnek a lemondott miniszterelnök helyére, aki határozottan és erőteljesen tudna Brüsszellel tárgyalni a Brexitről.
A márciusban államfővé választott Caputová az ország legfőbb közjogi méltóságai, a kormány és a többi díszvendég jelenlétében tette le a hivatali esküt.
Vasárnap szentelik föl az 1600 lakosú Csongrád megyei település, Derekegyház új római katolikus templomát, az ünnepi szentmisét Kiss-Rigó László megyés püspök celebrálja – tájékoztatta a Szeged-Csanádi Egyházmegye az MTI-t.
Új bölcsődét épít Szécsény önkormányzata, a város 300 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el a fejlesztésre – az önkormányzat erről közleményben tájékoztatta az MTI-t.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék szerint a migránsok betelepítése a megoldás.

Fekete-Győr András teljesítette a Tisza Párt kérését.

Tíz éve a Magyar Szórvány Napja november 15-e.

Orbán Viktor is felszólal a rendezvényen.

Hová tűntek a kereszténydemokraták és a konzervatívok Nyugat-Európában?

Hatalmas pusztításra képes.

Az amerikai elnök egy brit televíziós csatornának adott interjúban úgy fogalmazott: a magyar miniszterelnök fantasztikus munkát végez.

A közeljövő egyik legsúlyosabb egészségügyi problémájáról, a baktériumok antibiotikum-rezisztenciájáról, az ez elleni küzdelemről és a lehetséges megoldásokról beszélt Pál Csaba és Papp Balázs evolúcióbiológus az MTA idei Tudományünnep+ sorozatának november 7-i előadásán.

Mutatjuk a részleteket!

Heimir Hallgrímsson szövetségi kapitány szerint Marco Rossi csapatán van a nagyobb nyomás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.