Fidelity: eltérő kilábalási forgatókönyvek
A feltörekvő országok számára kiemelt kockázatok a mutációk, az infláció és a járvány utóhatásai.
A feltörekvő országok számára kiemelt kockázatok a mutációk, az infláció és a járvány utóhatásai.

Május 10-én reggel nyolc órakor ismét elkezdődött a jelenléti oktatás a diákoknak, melyet a legtöbben nagyon izgatottan vártak.

A látogatók számát korlátozzák, s kérik a védettségi igazolvány felmutatását is, e nélkül nem látogathatók az intézmények.

Féléves kényszerű zárvatartás után csütörtökön országszerte újra kinyitják kapuikat a KULTIK Mozik.

2021. január 25.: „Engedélyezzék a vendéglátóhelyeknek, hogy kinyissák a teraszaikat.” – 2021. május 3.: „(…) az átoltottság messze nem elégséges az ilyen mértékű nyitáshoz.”

Sürgeti az olasz baloldal az azonnali válás lehetőségét; tarolt a jobboldal a madridi választásokon. Olaszország turistákkal indítaná újra a gazdaságát; az amerikai Black Lives Matter (BLM) mozgalom publikálta új követeléseit.

Azokra az olvasókra is kiemelten figyelnek majd, akik védettségi igazolvány hiányában még nem léphetnek be a könyvtárépületekbe.

Május végéig látogatható a Sean Scully-kiállítás, melyről előadást is hallhatunk és a hozzá készült katalógust is bemutatják.

A gyógyászati szakrendelésre érkezőknek nem kötelező a védettségi igazolvány.
Szombattól a kormányrendelet értelmében új fázisába lép a nyitás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.