Latorcai Csaba: Nem engedünk semmilyen zsarolásnak
Az államtitkár beszédében kiemelte: szimbolikus, hogy Magyarország kormánya éppen a mai nappal indítja el a „30 Éve Szabadon” elnevezésű emlékévet.
Az államtitkár beszédében kiemelte: szimbolikus, hogy Magyarország kormánya éppen a mai nappal indítja el a „30 Éve Szabadon” elnevezésű emlékévet.

Az államtitkár szerint minden európai ország ma is példát vehet a lengyelek és a magyarok évszázados testvéri együttműködéséről, amely mindig a kölcsönös tiszteleten alapult.
Nagy érdeklődés mellett zajlanak a március 15-ei ünnepi programok – tájékoztatta a Nemzetközi Kommunikációért és Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság péntek délután az MTI-t.
Európát a biztonságra, a keresztény kultúrára és erős országok szövetségére kell építeni – mondta el a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa.
A miniszterelnök-helyettes kiemelte: 1848 és 1956 összetartozik, mindkettő szabadságot akart az idegen elnyomók ellen, és mindkettőt vérbe fojtotta az idegen túlerő.

Németh Szilárd azt mondta: a magyaroknak azt kell eldönteniük, hogy a magyarok országában vagy egy bevándorlóországban akarnak-e élni.

Gulyás Gergely közölte: ha egy nemzet tagjai tudnak egymásért tenni, ha a legsúlyosabb áldozatot is meg tudják hozni, akkor megfordíthatják a történelem menetét.
Az Országgyűlés 2014. december 16-án 155 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja március 16-át.

A huszárok életének legfontosabb állomásait mutatja be a nemzeti ünnephez kapcsolódó hosszú hétvégén péntektől vasárnapig a szentendrei Skanzen.
A magyar nép ismét kezd hatalmas kezd lenni, lépésről lépésre szerzi vissza önállóságát, építi honvédelmét, fejlődik és erősödik, ami kisugárzik környezetére is.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Minden magyar felelős minden magyarért – ennek szellemében bátorít mindenkit az államtitkár.

Minden jel arra mutat, hogy politikai támadásról van szó.

Újabb egykori jelöltaspiráns határolódott el a tiszás módszerektől.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

A biztonsági garanciákról is szó esik.

Minél több embert engednek be, annál nagyobb rajtunk a nyomás.

A kalauzt újraélesztették és kórházba szállították, azonban szerda reggelre életét vesztette.

Magyarország következetesen a béke pártján áll.

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.

„Szlava Ukrajni” mondta Mark Rutte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.