Megdöbbentő előrejelzés az Egyesült Államokból
A Fehér Ház által is mérvadónak tekintett matematikai modell jósolta meg a várható fertőzöttek és elhalálozók számát
A Fehér Ház által is mérvadónak tekintett matematikai modell jósolta meg a várható fertőzöttek és elhalálozók számát

Szijjártó Péter elmondta: „Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akciója zajlik”, eddig több mint 5500 magyar állampolgár hazatérését segítették.
Engedélyezték annak a szernek az alkalmazását, amelynek a hatóanyagából Magyarországon is nagy mennyiségben van – írja a vg.hu.

Elbocsátásokra valószínűleg sor kerül majd, de a cégvezetők döntéseinek üzenetértéke van: a dolgozókkal való szolidaritást mutatja, azt, hogy a bajban is osztoznak a munkavállalókkal.
A klub még pszichológussal is próbál segíteni.
Ha az Egyesült Államokba költöznek, II. Erzsébet unokájának, Harry hercegnek és feleségének „kell fizetnie” a saját biztonságáért – közölte vasárnap Donald Trump amerikai elnök.
New York állam kormányzója, Andrew Cuomo az Egyesült Államokat is sújtó koronavírus-járvány miatt börtönbüntetésüket töltő elítéltek szabadon bocsátását rendelte el, köztük olyanokét is, akik gyermekeket erőszakoltak meg – jelentette vasárnap este a Breit
A hatalmas tömeget vonzó New Orleans-i karnevál, a Mardi Gras okozhatta a koronavírus robbanásszerű elterjedését Louisiana állam legnagyobb városában, ahol két hét alatt gyorsabban nőtt a betegek száma, mint bárhol a világon.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A csőbomba készítőjét letartóztatták.

Tételes cáfolat.

Ismét lelepleződött Magyar Péter pártja.

Ez egy politikai üzenet a brüsszelieknek és az itthon embereiknek.

Brüsszel terve: kötelező szolidaritási alap.

Orbán–Trump-csúcstalálkozó komoly diplomáciai siker volt a magyar fél számára.

A lépés a nyomozás előrehaladásához kapcsolódik.

Súlyos szakmai tévedés a devizacsere-ügyletet összetéveszteni a hitelszerződéssel.

Supplementary pension increase arrives today.

A jövő évre vonatkozó kilátásokkal kapcsolatban már érződik némi optimizmus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.