Kiss-Rigó László: A liberális demokrácia ajánlata ellen védekeznünk kell
A püspök lelki és erkölcsi útravalókat is megfogalmazott, mint mondta, nemcsak a Washingtonban és környékén élő magyaroknak, hanem az összmagyarságnak.
A püspök lelki és erkölcsi útravalókat is megfogalmazott, mint mondta, nemcsak a Washingtonban és környékén élő magyaroknak, hanem az összmagyarságnak.

Az Egyesült Államok a szankciók révén napi több mint 2,7 millió hordó iráni nyersolajat zár ki a világpiacról – jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden az MSNBC televíziónak adott interjúban.
Kikapcsolják a világ legöregebb webkameráját, amely 25 éve folyamatosan működik a San Franciscó-i Állami Egyetem kampuszán.
A NASA illetékesei megadták a hivatalos hozzájárulást ahhoz, hogy űrszondát küldjenek néhány év múlva a Jupiter Európé nevű holdjára, a jégkéreg borította holdat a lehető legnagyobb részletességgel akarják feltárni az amerikai űrkutatási hivatal tudósai.
Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere az amerikai kormányzat nevében köszöntötte Magyarországot a Szent István napi nemzeti ünnep alkalmából hétfőn.
Irán hétfőn közölte, hogy óva intette az Egyesült Államokat olajszállító hajójának elkobzásától, miután a hajó elhagyta a gibraltári brit felségvizeket, ahol hat hétig vesztegelt.
Az államfő azzal vádolta a liberális újságot, hogy „rasszista boszorkányüldözést” folytat.
Donald Trump Mike Pence jelenlegi alelnökkel együtt indul a 2020-ban tartandó választáson – ezt az amerikai elnök maga erősítette meg vasárnap New Jersey-ben újságíróknak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza vezetőjét megviseli, hogy nem ő van a figyelem középpontjában, ráadásul a Fidesz lendületet vett és erősödik.

Gyöngyösre és Csömörre jön a Procter & Gamble.

A nemzet felemelkedéséhez az oktatásba kell a legtöbbet fektetni.

De a szerepjáték is közel állt a szívéhez.

Az ukrán elnök és emberei már többször lebuktak korrupciós ügyekkel.

Lavrov kemény szavakkal bírálta a nyugati médiát.

A Foreign Policy is kiemeli, hogy Magyarország egyedüliként mentességet kapott a súlyos amerikai szankciók alól.

Ön azért ne csinálja utána.

Sajnos nem lehet felhőtlen az örömünk – nyilatkozta az U21-es válogatott szövetségi edzője.

A Déry Tibor özvegyének végakarata alapján létrehozott díjat a Déry Tibor Alapítvány évente ítéli oda az irodalmi élet kimagasló alkotóinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.