Babos Tímea a csodatini ellen folytathatja
Babos a jövő heti világranglistán újra a legjobb száz között jegyzik majd, miután sorozatban négy meccset nyert meg a US Openen, a selejtezőből verekedte fel magát a főtáblára.
Babos a jövő heti világranglistán újra a legjobb száz között jegyzik majd, miután sorozatban négy meccset nyert meg a US Openen, a selejtezőből verekedte fel magát a főtáblára.

Kirsten Gillibrand New York-i politikus személyében újabb demokrata párti politikus közölte, hogy felhagy a pártja elnökjelöltségéért folyó küzdelemmel. Gillibrand a The New York Times című lapnak adott szerdai interjújában jelentette be döntését.
A norvég—amerikai közös gyártású NASAMS légvédelmi rendszerhez szükséges AMRAAM rakéták Magyarország részére történő eladására adta áldását Washington.

A kör bezárult.

Az Egyesült Államok 3,3 milliárd dollár (csaknem ezer milliárd forint) értékben ballisztikus rakéták elleni légvédelmi rakétákat ad el Japánnak.
Amerikai szenátoroktól tagadta meg Oroszország a vízumot – derült ki kedden Chris Murphy amerikai demokrata párti szenátor közleményéből.
Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó látogatásának célja hangsúlyozni, hogy Washington támogatja Ukrajna szuverenitását, területi integritását és az euroatlanti integrációjához vezető utat
Trump hétfőn a G7-országcsoport biarritzi csúcstalálkozóján úgy vélte, akár néhány héten belül is reálissá válhat a találkozója Róhánival, mindazonáltal leszögezte: a szankciókat nem oldják fel.
Emmanuel Macron annak a reményének adott hangot, hogy az iráni–amerikai csúcstalálkozóra a következő hetekben sor kerülhet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzet felemelkedéséhez az oktatásba kell a legtöbbet fektetni.

De a szerepjáték is közel állt a szívéhez.

Túlságosan botrányosak Magyar Péterék.

A főpolgármester a fővárosi szakszervezeteken keresztül igyekszik nyomást gyakorolni a kormányzatra.

A Foreign Policy is kiemeli, hogy Magyarország egyedüliként mentességet kapott a súlyos amerikai szankciók alól.

„Egyetértettünk Bulgária elnökével abban is, hogy meg kell védeni Európát, az európai identitást.”

A legújabb ukrán korrupciós botrány csak a jéghegy csúcsa.

Úgy tűnt, spanyol testvércsapatot kap az angol bajnok, de ebből semmi sem lesz.

A magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen 3-0-ra győzött a Feröer szigetek ellen.

Talán kivédhette volna a helyzetet, ha nem lépi túl jelentősen a megengedett sebességet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.