Vucsicsék az esélyesek Szerbiában
Április 26-án köztársasági, tartományi és önkormányzati választások lesznek Szerbiában, ahol legutóbb négy évvel ezelőtt, 2016-ban szavazhattak az emberek.
Április 26-án köztársasági, tartományi és önkormányzati választások lesznek Szerbiában, ahol legutóbb négy évvel ezelőtt, 2016-ban szavazhattak az emberek.

Hatvanról ötvenkilencre csökkent a százhúsz tagú izraeli parlamentben (kneszetben) a jobboldali-vallásos tömb képviselőinek várható száma, miután az úgynevezett reprezentatív választási urnák tényleges adatainak ismeretében pontosították a hétfői választá
Többséget szerzett a bakui parlamentben a vasárnap tartott előrehozott választáson Ilham Aliyev azeri államfő pártja.
Orbán Viktor vasárnap tartja meg évértékelőjét, amelyben áttekinti az ország elmúlt évét, illetve bejelenti a 2020-as év legfontosabb kormányzati feladatait.

A párt nagy előnye, hogy soha nem volt kormányon, a nemzetközi politika pedig olyan eseményeket hozott, amelyek igazolni látszanak a törekvéseiket.

Az Egyesült Államokban a Republikánus párt iowai hétfői jelölőgyűlésein (caucus) Donald Trump elnök lett a győztes a szavazatok 96,6 százalékával.
Úgy tűnik, a Demokrata Pártnak egy jelölőgyűlés megszervezésébe is beletört a bicskájuk. Az amerikai sajtó értetlenkedve fogadta, hogy a párt késlekedik az eredmények közzétételével.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A síkosságmentesítés közös feladat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A magyar kormány ezután is teljesíteni fogja vállalásait.

A közösségi médiában tette közzé bejegyzését.

Újabb bizonyíték a kettős mércére.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

Fucsovics Márton megszerezte idei első győzelmét.

Márciustól jelentős változások jönnek.

A Paris Saint-Germain sem a BL-ben, sem a bajnokságban nem áll az élen, míg a kupából hétfőn címvédőként esett ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.